Latorcai Csaba elmondta, a sarkalatos, tehát kétharmados többséggel elfogadandó jogszabály számos újítást tartalmaz az 1993-ban elfogadott törvényhez képest; azok célja, hogy a magyarországi nemzetiségek még jobban ki tudják teljesíteni kulturális autonómiájukat.
Közlése szerint a törvényjavaslat már nem kisebbségekről, hanem nemzetiségekről szól. Ez azt jelzi, hogy nem a többség–kisebbség relációjában akarnak gondolkodni, hanem azokat az értékeket akarják kiemelni, amelyekkel a nemzetiségi közösségek kulturális sajátosságaikkal hozzájárulnak Magyarország kultúrájához, az összmagyar kultúrához – magyarázta. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: Magyarország, ahogy eddig, úgy a jövőben is államalkotó tényezőként ismeri el a nemzetiségeket.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.