Daniel Cohn-Bendit és Rebecca Harms, a zöld EP-képviselőcsoport társelnökei – közleményük szerint – arra figyelmeztetnek, hogy a javaslatok elfogadása „gyakorlatilag a demokrácia és a törvény uralmának végét” jelentené Magyarországon. A két képviselő arra kéri a bizottsági elnököt, hogy „vizsgálja meg, Magyarország tartja-e még magát azokhoz az alapértékekhez, amelyeken az Európai Unió alapul”.
A társelnökök egyebek között azt kifogásolják, hogy a kormány a parlament szavazási rendszerében jelentős változásokat igyekszik keresztülvinni, amelynek révén szerintük korlátozódna az ellenzék részvétele a törvényhozási folyamatban.
Az MNB és a PSZÁF összevonását célzó javaslatot szintén bírálják: ez szerintük „véget vetne az országban az utolsó olyan intézmény függetlenségének, amelyet nem a Fidesz által kinevezett személy irányít”. Kritizálták a levélben a választási törvény tervezett módosítását is, amelyet szerintük úgy alakítottak, hogy „növeljék a lehetőségét annak, hogy a Fidesz a következő választáson is hatalmon maradjon, még akkor is, ha a szavazók világos többsége ez ellen foglal állást”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!