A folyó mentén több mint 200 kilométer hosszú frontszakasz védelmét látták el a magyar csapatok. Tőlük északra németek, délre olaszok helyezkedtek el.
Az utánpótlás emberben, lőszerben, üzemanyagban, élelmiszerben és ruházatban elégtelen volt. A magyar katonai és politikai vezetés már baljóslatú előjelnek tekinthette volna a szovjet csapatok hatalmas erejű ellentámadását Sztálingrád térségében 1942 novemberétől, melynek nyomán körülzárták és megsemmisítették az ott tevékenykedő német és román csapatokat.
1943. január 12-én, illetve 14-én elérte a végzet a 2. Magyar Hadsereget is, amikor az urivi és scsucsjei hídfőkből kiinduló nagy erejű szovjet támadás két helyen áttörte az arcvonalat, majd szétszakította a magyar haderőt. A magyar és német visszavonulást főként a magyar csapatok fedezték. A magyar hadsereg ebben az egyenlőtlen küzdelemben 1943. január 12. és február 9. között a Don-kanyarban megsemmisült. A magyar főparancsnokság és az ország vezetése szinte semmit nem tett az előre látható katasztrófa elkerüléséért.
A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak.
