Képesítés nélküli pályázó mellé állt a szakszervezet

A Népszabadságon keresztül üzenget a PDSZ vezetője Óbuda polgármesterének az egyik kerületi iskola igazgatóválasztási hajrájában.

MNO
2012. 05. 09. 16:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Politikai csatatérré vált Óbuda-Békásmegyer egyik legnagyobb létszámú iskolája. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője az igazgatóváltás sűrűjében levelet írt Bús Balázs kerületi polgármesternek, csakhogy a sorok a Népszabadság hasábjain is megjelentek. A Mendrey László által jegyzett levélben az áll, hogy a helyhatóság a saját emberét akarja betuszkolni az iskolaigazgatói székbe, ezzel szemben Bús – valóban nyílt válaszlevélben – rámutat, éppen a PDSZ próbálkozik szabálytalan húzással úgy, hogy olyan ember mögé állt be, akinek nincs meg az intézmény vezetéséhez szükséges papírja.

A csatatér

Bús Balázs a baloldali lap hasábjain megjelent vádaskodásra, miszerint öt éve, a legutóbbi igazgatóválasztáskor a Bárczi Géza Általános Iskolában az önkormányzat szintén nyomást gyakorolt volna a tantestületre, hogy kit kell választani, erre emlékeztet:

„Sajnos az országosan ismert oktatási-nevelési műhely mára az Ön (mármint Mendrey László PDSZ-elnök – a szerk.) áldásos tevékenysége eredményeképpen a PDSZ csatározásainak színterévé vált. (…) Ennek a munkát ellehetetlenítő ellenségeskedésnek a jelenlegi igazgató, Farkasné Horváth Míra nem kívánt tovább részese lenni, bár két cikluson keresztül kiválóan vezette az intézményt. A tantestületben uralkodó állapotot tükrözi az is, hogy a nevelőtestület tagjai közül senki sem vállalta azt, hogy az állandó csatározások kereszttüzébe kerüljön.”

Mendrey személyes érintettsége

Az előző választáskor egyébként Farkasnéval szemben maga Mendrey László – a Bárczi tanáraként – elindult az igazgatói székért, akkor veszített, az igazgatót pedig 100 százalékos támogatottsággal helyezték hivatalába a második ciklusra, politikai oldaltól függetlenül. Arra a PDSZ-es vádra, hogy a szakszervezet által ellenjavallott pályázó „külsős” volna, Bús egyrészt arra mutat rá, hogy a Pedagógiai Szolgáltató Intézet jelenlegi igazgatójaként Muhari László Tamás pontosan rálát a kerület teljes oktatási helyzetére, míg Mendreyék embere, Molnár Lajos „nem rendelkezik a törvény által előírt (…) pedagógus-szakvizsgával, sem a pályázati feltételként megjelölt közoktatás-vezetői végzettséggel”. Muhari – mint Bús levelében olvasható – „jól képzett szakember, a feladat ellátásához szükséges végzettséggel, pedagógiai tapasztalattal és vezetői gyakorlattal rendelkezik, a pályázati kiírás feltételeinek minden tekintetben megfelel”.

Az oktatási törvény egyébként a fenntartónak megengedi, hogy egy ilyen pályázatba kiegészítő feltételeket betegyen – ezt elismeri a PDSZ mellett dolgozó jogi képviselő, s ilyen feltétel volt a közoktatás-vezetői papír, amihez a III. kerület vezetése korábban is következetesen ragaszkodott, még úgy is, hogy egy esetben emiatt ideiglenes igazgatót kellett kinevezni egy esztendőre egy másik intézmény élére.


A PDSZ állítja, a szülők és a tanári kar nagy része mellettük, illetve Molnár Lajos pályázata mellett áll; arra az esetre, ha Molnár papír hiányában nem nyerhet a versenyben, tiltakozó akciókat helyez kilátásba, erről viszont Bús így vélekedik:

„Nem engedhetem meg, hogy a PDSZ a politizálás színterévé tegye a kerületben az oktatási-nevelési intézményeket. Óbuda-Békásmegyeren az oktatás érdekében is mindeddig együtt tudott működni a képviselő-testület politikai hovatartozástól függetlenül és a reprezentatív szakszervezettel, a Pedagógusok Szakszervezetével együtt. Kérjük, ne tegye ezt tönkre, és ne akarja a PDSZ a szakmailag nem megfelelő politikai jelöltjét ránk erőltetni.”

Bús Balázs Mendrey szerepléséről is ír: a szakszervezeti vezető fizetés nélküli szabadság helyett folyamatosan helyettesítését kéri az iskolában, ezzel tervezhetetlenné teszi a tanítás szervezését. „Ez korrekt, ez erkölcsös, főleg a kollégákkal és a diákokkal szemben? Ez lenne a PDSZ által képviselt szakmaiság? Mendrey úr, ha Ön tisztességesen dolgozna, akkor nem vesztene fegyelmi pereket saját iskolájával szemben” – fűzi hozzá Bús Balázs. Mendrey írása alapján érdekes módon éppen az igazgatójelöltek meghallgatása napjára időzítették a Népszabadság-cikket. Az önkormányzatnál egyébként azt is közölték, igazgatói pályázatokkal a helyhatóság által fenntartott 33 oktatási intézmény közül csak a Bárcziban van gond.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.