Ötvenmilliárd a civileknek

Az elmúlt két esztendő legnagyobb eredménye a civil területen, hogy húsz évvel a rendszerváltás után elkészült a civiltörvény Magyarországon – mondta Latorcai Csaba.

LM
2012. 05. 13. 9:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint elmondta, az új jogszabály segíti a civil szervezetek munkájának kiteljesítését, azon adminisztratív és pénzügyi gátak lebontását, amelyek sokszor akadályozták a szervezetek életét. Latorcai Csaba hozzátette: a kormányzati ciklus második felének feladata, hogy a kormány által előkészített és rendelkezésre bocsátott eszközök és források segítsék a civil szervezeteket abban, hogy az egész társadalom számára fontos feladatokat hasznosan és jól tudják elvégezni.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a civiltörvényt valóban civilek alkották. Emlékeztetett rá, hogy a kormányváltás után egy civil szakértőkből álló közösség készítette el azt a koncepciót, amelyet később társadalmi vitára bocsátottak. A vita eredményeként az eredeti tervezet kétharmada át is alakult.

Anomáliák

A civilek támogatási rendszerének átalakításakor elsődleges szempont volt a pályázat minősége, valamint az, hogy a pályázó milyen munkát végez valójában. Az új törvény megalkotásakor egyeztettek az Állami Számvevőszékkel is, így sikerült kiiktatni a korábbi támogatási struktúra anomáliáit – tette hozzá.

50 milliárd

A helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a tavaly év végén tervezett 30 milliárd forinttal szemben az idén csaknem 50 milliárd forint áll rendelkezésre a civil szervezetek működésének és programjainak támogatására. Ezt az év elején induló, új uniós pályázatok teszik lehetővé – mondta.

A lényeg

Az új struktúra lényege, hogy szemben a korábbi Nemzeti civil alapprogrammal, amelynek programjai regionális elven szerveződtek, a Nemzeti együttműködési alap célja a valódi munka segítése. A szakmai tevékenység mentén jött létre az alap öt szakkollégiuma is – tájékoztatott a helyettes államtitkár.

Latorcai Csaba ezek közül kiemelte a nemzeti összetartozás kollégiumát, amely a határokon is átívelő magyar–magyar civil kezdeményezések támogatására jött létre. Álláspontja szerint ezek az együttműködések jelentős gazdasági hasznot is tudnak hozni.

Segítség a kicsiknek

Latorcai Csaba kitért a második félévben felálló civil információs centrumokra is, amelyekkel leginkább a kis civil szervezeteket kívánják segíteni. A megyei szinten működő centrumok feladata lesz tájékoztatást adni a támogatási lehetőségekről, szükség esetén elkészítik a pályázatot, tanácsot adnak a pénzügyi beszámolási, valamint egyéb jogi kötelezettségekről, és akár a konkrét kivitelezésben is segítenek. Az új centrumok infrastruktúrát és informatikai hátteret is biztosítanak majd a civil szervezeteknek. Ezen szolgáltatásokat ingyenesen vehetik majd igénybe a civilek – fűzte hozzá a helyettes államtitkár.

Szép és komoly ok

Latorcai Csaba nagyon jó döntésnek nevezte, hogy a civil ügyek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból átkerülnek az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Mint mondta, ennek „szép és komoly oka” van, eddig nagyobb részben a jogi munkák folytak, most viszont a gyakorlati döntések következnek. A megújuló minisztérium fókuszában az ember van, a közösségek alapvető szintjét jelentő civil szervezeteknek pedig ott a helyük, ahol az emberrel foglalkoznak – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.