Többet is nyújtanak annál, mint ami a követelmény

Az Országos Bírói Hivatal a nyilvánosság kontrollját illetően túllépett a jogszabály által megkövetelt kereteken is – jelentette ki Handó Tünde.

PR
2012. 05. 25. 17:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Handó Tünde közölte: a hivatal honlapján az elnök kinevezési jogkörébe tartozó pályázatok jegyzőkönyvei és a pályázatok is olvashatók; nemigen van még egy olyan jogi vagy közigazgatási intézmény, ahol ez az átláthatóság vagy nyilvánosság ilyen mértékű lenne. „Jó példával élen járunk, a többi szervezet követhet minket ezen az úton” – mondta az OBH elnöke. Kiemelte, az életben bekövetkező változások a jogintézményekben is változásokat követelnek meg, s mint minden induláshoz, az új jogintézmények indulásához is bizalomra van szükség; Handó Tünde ezt kérte a jogász kollégáitól.

Mint fogalmazott, nem gondolja, hogy a mostani rendszer tíz év múlva is így működik, biztosan változik majd; ez a dolgok természetes rendje – fűzte hozzá. Handó Tünde a hivatal elnökének jogköreiről azt mondta: talán soknak tűnnek, ám azok nem újak, korábban is léteztek, de helyesen, egy helyre gyűjtötte azokat a jogalkotó. Saját helyzetét megvilágítva elmondta, öt hónapja van hivatalban, minden döntésért neki kell vállalnia a felelősséget a bírói kar és a nyilvánosság előtt, s egyúttal elismerte: nem könnyű ezt a terhet cipelni, felvállalni az olykor kellemetlen döntéseket is.

Fontosnak tartotta, hogy az OBH elnöke kizárólag bíró lehet, ötéves gyakorlattal, beszélt arról, hogy a hivatal elnöke felett a legfőbb kontrollt az Országos Bírói Tanács gyakorolja széles jogkörökkel. Legfontosabb feladatunk, hogy a bíróságok az alkotmányos kötelezettségeiket teljesítsék, magas színvonalon, időszerűen és független bírók ítélkezzenek – fogalmazott Handó Tünde. Megjegyezte: fontos a bíróságok hozzáférhetősége, vagyis az, hogy az állampolgárok az egyenlőség elve alapján ugyanarra az eljárásra számíthassanak az ország bármely bíróságán, illetve a bíróságokat egyenlő mértékben terheljék, ne történhessen meg, hogy a bíróknak egyik helyen kétszer-háromszor annyit kelljen dolgozniuk, mint szerencsésebb társaiknak; ez a minőség rovására is mehet – tette hozzá.

Az erőforrások optimális elosztása szintén megoldandó feladat, a bírósági titkároknak, jegyzőknek át kell venniük az átadható munkát a bíróktól, hogy azok ne csak jó iparosként működhessenek – hangsúlyozta Handó Tünde. A gyors eljárásokhoz szükség lenne a műszaki eszközök frissítésére – tért ki az infrastrukturális problémákra. Az OBH szerepe az, hogy a bíróságok igazságos, egyenletes, optimális működését biztosítsa, míg a minőség a Kúria feladata, „neki kell mint egy világítótoronynak világítania” – összegezte Handó Tünde.

A hivatal elnöke beszélt a bírók „mozgatásáról”, ami nem sértheti a bírói függetlenséget; az adminisztrációs terhek csökkentésére tett intézkedésekről azt mondta: június elsején a parlament elé kerül az a javaslat, amely a titkári jogkörök bővítéséről szól. Handó Tünde felhívta a figyelmet arra, hogy a bíróságoknak átláthatóan kell működniük, a bíróságok társadalmi megítélésén pedig javíthat az, ha hétköznapi, érthető nyelven magyarázzák el az egyes döntéseket, hogy az állampolgároknak ne az újságok alapján kelljen találgatniuk, miért született ilyen ítélet, például a Cozma-ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.