Az amerikai partnerek hiteles tájékoztatása a cél

Gál András Levente kormánybiztos az amerikai zsidó közösség képviselőivel egyeztetett kétnapos washingtoni hivatalos látogatásán.

BL
2012. 06. 27. 16:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a jó állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos találkozott Marie L. Yovanovitch európai ügyekért felelős helyettes államtitkárral, Tomicah Tillemann külügyminiszteri tanácsadóval, Elizabeth Nakiannal, az amerikai külügyminisztérium holokausztügyekkel foglalkozó hivatalának helyettes igazgatójával, Hannah Rosenthallal, az antiszemitizmus megfigyelésével foglalkozó különmegbízottal, valamint az amerikai zsidó közösség számos prominens képviselőjével. A megbeszélésen reszt vett Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumának elnöke is.

A tájékoztatás szerint a résztvevők áttekintették a magyar kormány magyarországi zsidó szervezetek és intézmények megújítása területén elért eredményeit és a további tennivalókat.

A kormánybiztos szólt az előkészítés alatt álló monitoringrendszer kiépítéséről is, amely szavai szerint nemzetközi összehasonlításban is „hiteles és tényszerű képet tud adni arról, hogy Magyarországon milyen antiszemita vagy kisebbségellenes jelenségek történnek, milyen az ezzel kapcsolatos társadalmi megítélés és az intézményi reakciók”. Gál András Levente jelezte, hogy az ügyben számít az amerikai tapasztalatokra, s kérte, hogy vizsgálják meg egyebek mellett azt, milyen módon tudnak a korábbiaknál eredményesebben fellépni olyan internetes médiumokkal kapcsolatban, amelyek az Egyesült Államokban üzemelő szerverekről antiszemita tartalommal jelennek meg Magyarországon.

A közlemény arra is kitért, hogy a kormánybiztos a magyar helyzettel kapcsolatos nyilvános megnyilatkozásaik előtti konzultációt javasolt az amerikai partnereknek, hogy „teljes és hiteles képet kapjanak a felmerült ügyek minden összefüggéséről”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.