A magyar demokrácia szabályai szerint a kormányok négyéves ciklusokban váltják egymást. A két választás közötti időben a közvélemény-kutatások töltik be azt az információs szerepet, amelyből mindannyian tájékozódunk az egymással versengő politikai erők pozíciójáról. Egy-egy párt vagy politikus megítélése a közvéleményben korántsem változik hektikusan. Ha áttekintjük az elmúlt húsz év pártpreferencia-mutatóinak mozgásait, érdekes szabályosságokat figyelhetünk meg a kormányzati ciklusok alatt.
Többségi véleményhez igazodik
Ilyen szabályosság például az, hogy szinte kivétel nélkül minden kormányzati erő támogatottsága nő a választási győzelmet követően. Ez egyfajta „győzelmi hatás”, ahol a bizonytalanabb pártkötődésű választók egy része a többségi véleményhez igazodik a már lefutott parlamenti voksolás után, azaz a „győzteshez húz”. A jelenség az elmúlt húsz évben kivétel nélkül minden esetben megfigyelhető volt, kizárólag annak tartóssága (azaz a győzelmi effektus időtartama) változott.
Hasonló állandó jellemzője a ciklusoknak a mindenkori kormány népszerűségének zuhanása és a félidős népszerűségi mélypont. Ezt az esetek nagy részében „újjáéledés” követi, ahol az aktuális kormányerő iránti bizalom egy része helyreáll. Hogy ez a bizalom elegendő-e a következő választási győzelemhez, a kampány- és mozgósító eszközökön túl jelentős részben a párterőtér szerkezetén múlik.
Nem kedveznek az újraválasztásnak
A duális erőviszonyok nem kedveznek az újraválasztásnak, mert a ciklus első félidejében az éppen regnáló kormánypárttól eltávolodó szavazókat hatékonyan képes felszívni a váltópárt. 1994 és 2006 között ilyen váltópárti viszonyok uralkodtak, így az elmúlt húsz évben mindössze egyetlenegyszer fordult elő, hogy egy politikai erő „újrázni” tudott: ez az MSZP volt 2006-ban – igaz, önként vállalt kormányfőcserével (Medgyessy Péter távozása 2004-ben). Így tulajdonképpen egyetlen olyan magyar miniszterelnök sem vezette az országot 1990 után, aki két egymást követő ciklust végig tudott volna kormányozni.
A pártok és jelöltjeik versenye a modern demokráciák lényege. A verseny léte így állandó, annak körülményei azonban nem. 1994 és 2006 között például „baloldali konjunktúra” jellemezte az erőviszonyokat. Az 1994-ben létrejött MSZP–SZDSZ politikai szövetség három ciklusban is képes volt megszerezni a győzelmet, s vele a törvényhozó hatalmat.
A rendszerváltás vesztesei
A baloldali konjunktúra a rendszerváltás okozta strukturális gazdasági válság konszolidálódásával, a nemzetközi hitelbőség korszakában jött létre. Az új magyar baloldal első igazi vezetője, Horn Gyula sikeres szövetséget teremtett a rendszerváltók (SZDSZ) és a leváltottak (az MSZMP-utód MSZP) között a pártmezőben és a társadalomban is. A „rendszerváltás veszteseinek” kormányzati eszközökkel történő integrációja (megkönnyített korkedvezményes nyugdíjazás, rokkantnyugdíjazás stb.) egy rendkívül erős és stabil szociológiai bázist adott a baloldalnak. Ennek a bázisnak a „kiszolgálása”, támogatása sem ütközött különösebb akadályokba a hitelbőség időszakában – amelynek legismertebb alakjai Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc. A két miniszterelnök élt a lehetőséggel, és a külföldi hitelekből finanszírozott jóléti politika útját választotta.
Ez a baloldali konjunktúra 2006-ban ért véget, még a gazdasági világválság kirobbanását megelőzően. Vitathatatlan tény azonban, hogy a 2008 őszén futótűzként terjedő válság zárta le véglegesen a hitelbőség korszakának összeomlásával. A magyar belpolitikai viszonyokat jobboldali konjunktúra jellemzi 2006 nyara/ősze óta. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a tény, hogy a pártok versenyét immár hat éve vezeti a Fidesz–KDNP-szövetség. Ez a fölény és annak stabilitása példátlan a rendszerváltást követő politikatörténetben.
2014-ben lesznek tapasztalhatóak
A jobboldali konjunktúra átrendezte a pártszerkezetet is. A korábban uralkodó duális/váltópárti viszonyok felbomlottak, és három (újabban négy) kisebb és közepes párt veszi körül a jobboldal vezető erejét. Az új pártszerkezet hatását a választásokra először 2014-ben tapasztalhatjuk majd meg.
A jobboldali konjunktúra paradox módon egy elhúzódó gazdasági válság közegében bontakozott ki, de természetesen nem a gazdasági válság hozta létre azt. A válságok ugyanis érzéketlenek a kormányok politikai színezetére, ideológiáira stb. A magyar jobbközép felemelkedésének alapjait a baloldali modell tarthatatlansága teremtette meg. A hitelből finanszírozott újraelosztás politikája itthon már két évvel a világválság előtt megbukott – hiszen olyan társadalmi várakozásokat generált, amelyeket képtelen volt kielégíteni objektíverőforrás-korlátai miatt (elszálló államadósság, súlyos egyensúlytalanság stb.). A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.
• Huszonöt százaléknyi választó megszólításáért küzdenek a pártok Orbán Viktor második kormányzati ciklusának második félidejében. Budapesten a biztos szavazók körében fej fej mellett a Fidesz és az MSZP, a Jobbik előrelépésének viszont már most látszanak a korlátai.
• A ciklus felénél 64 százalékos eredményességgel közelítette meg a kormány a 2010. május 29-én elfogadott kormányprogram célkitűzéseit. Ez a szám tavaly 44 százalék volt, azaz az elmúlt egy év alatt is több előrelépés történt a kormányprogram megvalósításában – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb elemzésében.
