Szeneczey Balázs a posztról szerdán lemondott Hutiray Gyula területeit viszi a továbbiakban, vagyis a városfejlesztésért, a kiemelt és az európai uniós projektekért felel majd. Szeneczey Balázs letette esküjét a plénum előtt.
Hutiray Gyula szerdán Rogán Antal megüresedett képviselői helyét vette át a Fidesz–KDNP-frakcióban. A testület arról is döntött, hogy a politikus a gazdasági bizottság elnöki posztját is megkapja. (Rogán Antal az Országgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője lett.) A képviselők délelőtt döntöttek arról, hogy Fővárosi Ítélőtábla döntése nyomán Budapest birtokba veheti a CET épületét. Szavaztak a szemétszállítási díjak megváltoztatásáról, valamint margitszigeti fejlesztésekről is.
Persányi Miklós maradt az állatkert vezetője
Persányi Miklóst, az intézmény eddigi vezetőjét nevezte ki a Fővárosi Állat- és Növénykert élére a Fővárosi Közgyűlés. A képviselő-testület egyhangú szavazással, vita nélkül döntött arról, hogy a következő öt évben is a jelenlegi igazgató vezetheti az állatkertet.
Megszűnhet a BKV
Szétválaszthatják a BKV-t, miután a közgyűlés elfogadta az erről szóló javaslatot; a koncepció szerint vagy kiválik a buszágazat a BKV-ból, vagy két új társaság jön létre, a BKV pedig megszűnik. Az előterjesztés szerint – amelyet 18 igennel, 12 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadtak el a képviselők – ez nem érinti sem a BKV jelenlegi kötelezettségállományának, sem a vagyonának mértékét, mert a jogutódok válnak tulajdonossá. A létrejövő vállalat vagy vállalatok szintén fővárosi tulajdonban lennének, a vagyonkezelő pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lehet.
Az előterjesztő két főpolgármester-helyettes, György István és Bagdy Gábor azt írta, a szétválasztás lehetővé teszi a transzparencia növelését a gazdálkodás, a szervezeti működés tekintetében is, így eredményesebb lehet a tulajdonosi joggyakorlás is. További indok a szétválasztás mellett, hogy a buszos társaságnak fizetendő díj összehasonlíthatóvá válik más, külső vállalkozók áraival, az ezek alapján meghozott tulajdonosi döntésekkel pedig hatékonyabb és költségtakarékosabb lehet a társaság.
Szintén a szétválasztás mellett szól az előterjesztők szerint az, hogy így nem lenne lehetőség az autóbuszos ágazatot a nem versenyző más ágazatok rovására finanszírozni, és megszűnne a keresztfinanszírozás. Emellett az önálló buszágazat a kisebb üzemméret miatt hatékonyabban, rugalmasabban tudna működni, beruházási és működési finanszírozása sokkal kedvezőbb feltételekkel lenne megoldható, hitelképessége pedig sokkal jobb lenne, mint a BKV-é, így lehetőség nyílna járművek lízingelésére is.
Az előterjesztés szerint az is a döntés mellett szól, hogy a buszágazat és a kötött pályás ágazat beszerzéseinek eltérő jellege nem indokolja egyben tartásukat, és a két új cégnél érdemi költségcsökkenést lehetne elérni. Az előterjesztők hangsúlyozták, meg kell határozni, hogy milyen elvek mentén osszák meg a BKV vagyonát és kötelezettségeit a két cég között. Döntés született az előterjesztés más pontjai alapján arról is, hogy a főváros vállalja a BKV hiteleihez a készfizető kezességet, a BKV-nak soron kívül juttatott 5 milliárd forintos tulajdonosi kölcsön lejárati határidejét pedig július 31-éről október 31-ére módosították.
Jön a hajós tömegközlekedés
Megrendeli a BKV-tól a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a hajószolgáltatást, a három járat csúcsidőben óránként közlekedne, és 400 forintos helyszíni vonaljeggyel, hét közben pedig Budapest-bérlettel lehet majd igénybe venni.