A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet júniusban készített reprezentatív felméréséből, amely a HVG című hetilap legfrissebb, csütörtökön megjelent számában olvasható, az látszik, hogy a választópolgárok mindössze 40 százaléka tartja biztosnak, hogy részt venne a választásokon, így összességében a szavazáson részt vevő és a pártok közül választani is tudó szavazókorúak aránya jelenleg mindössze 30 százalék.
A teljes szavazókorú népességben ugyan a Fidesz még mindig vezet, de mindössze 6 százalékkal van mögötte lemaradva az MSZP, akit a Jobbik 10, az LMP 6, a Demokratikus Koalíció pedig 2 százalékkal követ. A választani tudó biztos szavazók között a Fidesz előnye az előző havihoz képest négy ponttal visszaesve is magas: 37 százalék voksolna a kormánypártra, míg az MSZP támogatottsága egy hónap alatt 2 százalékkal nőtt, így már 27 százalék szavazna a szocialistákra. A Jobbik egy hónappal ezelőtti 21 százalékos támogatottsága egy ponttal csökkent, az LMP és a DK pedig egy-egy százalékkal több, 9, illetve 4 százalékos támogatására számíthat.
Jelentős fölény
A Tárki Társadalomkutatási Intézet szerdán közölte: júniusi felmérésük szerint a biztos pártválasztók körében a kormánypártok támogatottsága a májusi 32 százalékról 36 százalékra emelkedett, az MSZP-é 31-ről 27 százalékra csökkent. A pártszimpátia kérdésében bizonytalanok vagy titkolózók aránya nem változott: az elmúlt hónapban 49 százalék volt, jelenleg pedig 48 százalék. A Tárki szerint a többi parlamenti párt támogatottsága sem változott jelentősen.
A Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készített reprezentatív felmérése szerint, amelynek az eredményét szintén szerdán tették közzé, a részvételüket biztosra ígérő, aktív választók körében 44 százalékkal a Fidesz továbbra is jelentősen vezet, az MSZP 27, a Jobbik 16 százalékot szerezne, ha most hétvégén lennének a választások.
Nincs változás: magabiztos fölényben a Fidesz
Tíz százalékkal vezet a Fidesz–KDNP a szocialistákkal szemben a biztos szavazók körében – olvasható a Medián felmérésében.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!