Új funkciókat kaphat a diákigazolvány

A kormány Új nemzedék jövőjéért programjáról tájékoztatta a résztvevőket Mihalovics Péter, a program kormányzati koordinációjáért felelős miniszteri biztosa.

tt
2012. 06. 27. 12:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint Mihalovics Péter a magyar helyzetről és lehetőségekről szólt, s kijelentette: „Magyarország készen áll arra, hogy az Új nemzedék jövőjéért programmal üzembe helyezett, a fiatalokkal közösen kialakított partnerségi együttműködést fenntartsa és továbbfejlessze, európai színtérre kiterjessze és más államokkal összefogva indítson támadást a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen.”

A miniszteri biztos kitért a szakképzési és a felsőoktatási rendszer átalakításától várt eredményekre, a felsőoktatás és a munkaerőpiac közötti kétoldalú kapcsolat erősítésére és a pályakezdőket érintő foglalkoztatáspolitikai elképzelésekre is.

Emellett felvetette, hogy a diákigazolvány kedvezményrendszerét szükséges lenne foglalkoztatáspolitikai területre is kiterjeszteni, valamint hallgatói jogviszonyon kívül életkorhoz, a 26. életév betöltéséhez kötni. Álláspontja szerint a diákigazolványt számos új funkcióval lenne érdemes fejleszteni, s érdemes lenne azt is megvizsgálni, hogy az okmány tulajdonosa vállalkozóként vagy pályakezdő foglalkoztatottként igényelhet-e adókedvezményt vagy alanyi adómentességet jövedelme után – tájékoztatott a KIM.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.