Vihar: többen megsérültek, riasztás van érvényben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A viharos erejű szél okozott problémát, csaknem 300 esetben fakidőlés, illetve leszakadt faágak miatt hívták a tűzoltókat.

TK
2012. 07. 30. 8:10

A Balaton középső és keleti medencéjénél másodfokú, a nyugati medencéjénél, valamint a Velencei-tónál elsőfokú viharjelzés van érvényben. Másodfokú viharjelzés esetén magas és hosszú hullámokra kell számítani, emiatt csónak és vitorlás nem közlekedhet a vízen. Az elsőfokú viharjelzés pedig azt jelenti, hogy magas, illetve tornyosuló hullámokra kell felkészülni, emiatt a csónakok a parttól csak kétszáz, vitorlások ötszáz méteren belül közlekedhetnek.

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint hétfőn nyugaton néhol, másutt szórványosan valószínű zápor, zivatar. Az északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megerősödik, zivatar idején viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 Celsius-fok között várható. Késő estére 20 és 25 fok közé hűl le a levegő.


Szentendre és Vác környékén még mindig kritikus a helyzet

Hétfő reggelig csaknem háromszáz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez Pest megyéből a vasárnap délután kitört vihar és a heves esőzések miatt; Szentendrén és Vácott még harminc-negyven helyszínre várják a tűzoltókat – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese.

Szabó János elmondta, hogy vasárnap estig 156, hétfő reggel 6 óráig összesen 289 káreseményt regisztráltak. A tűzoltók leggyakrabban fakidőlésekhez vonultak (17 épület és 12 jármű károsodott a rádőlt fa miatt), de a szél által megbontott tetők helyreállítása is sok munkát ad. Szentendre és Vác térségében még mindig kritikus a helyzet – közölte az igazgatóhelyettes.

Ebben a térségben tombolt legerősebben a vihar, amely hatalmas esőzéssel párosult, komoly károkat okozva az ingatlanokban és az utakon. Mindkét településen még harminc-negyven káreset elhárításához várják a tűzoltókat, de a megyei igazgatóságon folyamatosan csörög a telefon – tette hozzá Szabó János.

Az MTI úgy tudja, hogy Szentendrén háztetőket bontott meg a vihar, számos lakásba befolyt a víz; a településen egy ideig áram sem volt. Vácott egy szabadtéri rendezvényt kellett félbeszakítani. Helyszíni beszámolók szerint a félelmetes erejű, szinte a „semmiből” érkező vihar elől a tömeg sátrakba, majd a recsegő-ropogó építményekből kifelé menekült; a hajóállomásnál térdig érő víz hömpölygött. A szervezők és segítőik kiürítették a színpadok környékét, így „csak” négyen sérültek meg könnyebben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.