Bűnszervezet gyanúja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A rendőrségi vesztegetési botrányban feltárt bűnszervezet vezetésével gyanúsította meg csütörtökön az ügyészség V. Lászlót.

NT
2012. 08. 03. 2:00

Bonyolódnak a szálak

A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy más-más büntetés-végrehajtási intézményben helyezték el az előzetes letartóztatásban lévő V. Lászlót és a három volt főtisztet. Úgy tudják, az intézkedés összefügg a lapinformációk szerint titkosszolgálati kapcsolatai miatt is vizsgált Portik Tamás és társai őrizetbe vételével.

A Hír Televízió július 17-én arról számolt be, hogy azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok Portik Tamás és társai, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt gyanúsított Jozef Rohác ellen.

Portikék július 15-én kerültek előzetes letartóztatásba. Sajtóhírek szerint V. László segítségével úszhatta meg eddig a felelősségre vonást Portik Tamás.

A Népszabadság szerdai számában azt írja, kedden belső vizsgálat indult a Nemzeti Nyomozó Irodánál annak kiderítésére, hogy ki vagy kik juttatták el egy internetes portálhoz Radnai László, Portik Tamás egykori cégtársának a férfi ellen tett rendőrségi vallomását.






Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.