Tizenhat gyerek esett áldozatul közúti balesetnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Évente hatezer fiatal hal meg balesetekben az unióban, 86 százalékuk motoron vagy autóban szenved balesetet.

WA
2012. 08. 14. 10:53

Megújították az iskolai közlekedésbiztonsági nevelést, megteremtették a megfelelő jogszabályi feltételeket, a korábbi évekhez képest pedig több forrást biztosítottak a közlekedés biztonságossá tételéhez, így például 50 milliárd forintot fordítottak közlekedésbiztonsági projektekre: korszerű gyalogátkelők, körforgalmak, egyebek építésére – sorolta a minisztérium intézkedéseit a helyettes államtitkár.

Nem megfelelően óvták őket

Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője elmondta: 1990-ben 107 gyermek halt meg közúti közlekedési balesetben, folyamatos csökkenés után 2011-ben ez a szám már 12-re csökkent; utasként vesztették életüket, vagyis a felnőttek okozták a halálukat azzal, hogy nem megfelelően óvták őket.

A 2012. augusztusi adat szerint viszont idén 16 gyermek veszítette életét közúti balesetben. Ez azt mutatja, hogy megint tenni kell valamit: sok mindent meg lehet még tanítani a gyerekeknek, hogyan vigyázzanak magukra a közlekedésben, illetve utasként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.