Közokirat-hamisítás: másra mutogat Gyenesei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tagadta az ellene felhozott vádakat a magánokirat-hamisítással vádolt Gyenesei István a Kaposvári Városi Bíróságon.

KG
2012. 09. 25. 18:22

Ormai nem kérdésre válaszolt

A tanúként megidézett Ormai István ezzel szemben az állította, hogy a kilépéssel együtt a mandátumról lemondó, „kényszer hatására” aláírt, dátum nélküli nyilatkozatra a géppel írt szöveg alá – miként a többiek is – 2010. október 6-án, és nem 2011. szeptember 12-én írta le kézzel azt a szöveget, amelyet elé raktak. „Ennek a dátumnak a ráírására soha senkit nem hatalmaztam fel, tudtomon és akaratomon kívül történt” – mondta a keltezésre utalva. A bíró kérdésére, hogy a becsatolt iratok közül miért csak az ő nyilatkozatán van a lemondást megerősítő kézzel írott nyilatkozat, azt mondta: erre nem tud válaszolni.

Ormai István azt is közölte: már akkor tudta, amikor megírták, hogy a lemondó nyilatkozat csak „formaság”, nem érvényes, ám a vádlott védője, Bárándy Péter kérdésére, hogy ezt miért nem közölte akkor a többiekkel, azt mondta: erre nem akar válaszolni.

A védő felvetésére – magára nézve miért nem érezte követendőnek azt az általa a tárgyaláson többször is hangoztatott kijelentést, hogy „általánosságban és elvileg” egyetért azzal, hogy ha valaki listán jut mandátumhoz, akkor az őt jelölő szervezetből való kilépéskor azt vissza kell adnia – azt mondta: nem az ő, hanem az egyesület elnökének a közgyűlésben tanúsított hozzáállása vezetett ehhez a helyzethez.

Megerősítették a Gyenesei által elmondottakat

Kedden a bíróság még öt tanút – valamennyien az egyesület tagjai – hallgatott meg; mindannyian a Gyenesei István által elmondottakat erősítették meg. A tárgyalás november 20-án folytatódik, akkor várhatóan ítéletet is hoz a bíróság.

A Somogyért Egyesület beadványával a Somogy megyei mellett az Országos Választási Bizottság, valamint a Legfelsőbb Bíróság (LB) is foglalkozott, és más-más okból, de minden szinten elutasították. Az LB határozata szerint Ormai István függetlenként továbbra is tagja a Somogy Megyei Közgyűlésnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.