Regisztráció: Gyurcsányéknak a határon túliakkal van baja

A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi jogvédő fórumokhoz fordul az előzetes választási regisztráció miatt – közölte a párt szombaton az MTI-vel.

2012. 09. 22. 8:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményük szerint az Európai Unió Bizottságának alapjogi biztosát, az Emberi Jogok Európai Bíróságát és az Európa Tanács Velencei Bizottságát kérik föl véleménynyilvánításra, illetve a „jogfosztás megakadályozására”. A DK álláspontja szerint az előzetes feliratkozás rendszere „kizárólag az Orbán-kormány választói akarattal szemben történő hatalmon megtartásának álságos és aljas eszköze”, továbbá az alapvető emberi szabadságjogokba is ütközik.

A közleményben kiemelték, hogy a választási részvétel alapjog, amely éppen ezért csak más alapjog vagy mások jogainak védelmében korlátozható. A választás előtt 15 nappal jogvesztő módon lezáruló regisztráció pedig kétségbevonhatatlanul korlátozza a választási részvétel lehetőségét.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy alapjog más jogok védelmében is csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozható. Ezt a mértéket pedig a DK szerint bizonyosan túllépi, hogy a tervezet értelmében a regisztráció elmulasztása nemcsak az országgyűlési, hanem a következő négy évben megrendezendő európai parlamenti, önkormányzati és időközi választásokon való részvételből is kizárja a választópolgárt.

A párt kitért arra: a regisztráció tervezett rendszerét a DK súlyosan diszkriminatívnak tartja azért is, mert míg a Magyarországon élő választók számára csak két hét, a határon túli állampolgárok esetében hét hónap áll rendelkezésre – a legegyszerűbb módon, levélben a regisztrációra. A Demokratikus Koalíció szerdán azt közölte: attól függetlenül bojkottálja a választási eljárási törvény parlamenti vitáját, hogy az LMP után az MSZP is jelezte, részt vesznek a bojkottban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.