Idén júliusban az 1959-ben kivégzett Mansfeld Péter testvére, László hívta fel rá a Magyar Nemzet figyelmét arra, hogy a Mansfeld Péterre halálos ítéletet kérő ügyész, Mátsik György valószínűsíthetően még életben van. Amikor a Hír TV júliusban felkereste lakásán Mátsikot, a férfi csupán annyit mondott bejárati ajtaja mögé rejtőzve, hogy nem ő hozta az ítéletet, parancsra cselekedett.
Mansfeld Péterre az után, hogy nem jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, jogerősen 1959. március 19-én halálbüntetést szabtak ki, ekkor tehát érvényesült a Mátsik által megrajzolt forgatókönyv, amely a 18. életévét éppen csak betöltő fiatal kivégzését eredményezte március 21-én. Mátsik György 1968. december 31-én kérvényezte áthelyezését a Budapesti Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalathoz (MÉH), ahol később – a szomszédok tájékoztatása szerint – felső vezetői munkakörben dolgozott. A rendszerváltozáskor vállalkozni kezdett, két cégben is érdekelt volt, amelyek utazásszervezéssel foglalkoztak.
A kommunista bűnök elévülhetetlenségéről szóló lex Biszku alapján hivatalból is eljárást indíthatott volna az ügyészség, mondta el az ügyben korábban megszólaló Gulyás Gergely, míg Kahler Frigyes jogtörténész úgy véli: ha a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és más bűncselekmények vádja miatt halálos ítéletet kiszabó bíró és Mátsik összejátszottak, akár gyilkosság miatt is a vádlottak padjára citálhatják az egykori ügyészt. A megtorlások idején az ügyész 27 emberre kért halálos ítéletet, amiből húszat végre is hajtottak.
Mátsik ellen a Jobbik, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége és Mansfeld Péter öccse többrendbeli szándékos emberölés, kényszervallatás és súlyos testi sértés gyanújával tett feljelentést július utolsó napján. A Központi Nyomozó Főügyészség ezt követően úgy látta, a feljelentés alapján nem áll rendelkezésre elég adat a nyomozás megindításához, és feljelentés-kiegészítést rendelt el. A KNYF végül úgy döntött: nem indít eljárást Mátsik György ellen. Az indoklás szerint a korábbi ügyész az akkor hatályos törvények alapján kért halálbüntetést az '56-os forradalmárokra.
Felesleges a történész szakértő Mátsik ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint feljelentés-kiegészítés esetén nincs rá mód, hogy szakértőt rendeljenek ki vagy külön szakvéleményt kérjenek az ügyben. Kérdésünkre a KNYF szóvivője, Fazekas Géza kifejtette: mivel jelen esetben jogkérdések vizsgálatáról van szó, nem a történész kompetenciája a vizsgálódás. „A releváns okiratok, levéltári források és szakirodalom megjelölése érdekében az ügyészség megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatársát alkalmaztuk” – hangzik a válasz, és hozzáteszi: ugyanez a „szakértő” ellenőrizte a határozatban hivatkozott történelmi tények hitelességét is.
Az ügyészség okfejtése már csak azért is aggályosnak tűnik, mert az igen hasonló gyanúsításon alapuló Biszku- és Csatáry-ügyekben első körben kértek fel egy olyan történészt, aki valódi szakértőként tudott állást foglalni a kérdésben. Amikor rákérdeztünk, véletlenül nem a Képíró- és Biszku-ügyekben is tanácsot adó, a kommunista hatalmi önkény jogi hátterét tökéletesen ismerő Zinner Tibor történészre támaszkodott-e az ügyészség a határozathozatalnál, azt a választ kaptuk, hogy erről nem áll módjukban felvilágosítást adni.
Gulyás Gergely – amellett, hogy parlamenti képviselőként nem szeretné jogértelmezési kritikával illetni az ügyészséget – nem ért egyet a hatóság filozófiájával. A büntetőjogi felelősségre vonás lehetősége ugyanis véleménye szerint a lex Biszku megalkotásával végre nyitva áll minden ilyen ügyben. Leszögezte, a totalitárius diktatúrák összes bűnelkövetőjével szemben a legteljesebb felelősségre vonásra van szükség: a közös mérce a náci és a kommunista bűnök esetében is az elévülhetetlenség, mely végre a magyar belső jognak is része.
Gellért Ádám nemzetközi jogász úgy látja, hogy az ilyen eljárások esetén először azt kéne alaposan, a nemzetközi és magyar joggyakorlatot is elemezve, megvizsgálni, hogy egy ügyész vagy bíró eljárása mikortól minősül bűncselekménynek: hivatali visszaélésnek vagy akár emberölésben való bűnrészességnek.
Több tízezer oldalnyi segítség
Az ügyészség által irányadónak tartott 1992-es legfelsőbb bírósági határozat összesen egy bekezdést szánt minderre. A döntés azt mondja ki, hogy aki a hatályos jog szerint járt el, az nem követhetett el bűncselekményt. „Ennél azért mégiscsak alaposabb jogi elemzésre lenne szükség” – véli Gellért. A nemzetközi jogász elmondta, hogy a döntés nem is az ’56-os megtorlásokra, hanem a Horthy-rendszerben elkövetett bírói jogsértésekre utalt. Véleménye szerint sokat lehetne tanulni a demokratikus Németország legfelső bíróságának ítélkezési gyakorlatából. Az 1990-es években ugyanis több tucat bírót és ügyészt vontak felelősségre ennél jóval kisebb súlyú tettekért. „De figyelembe lehetne venni a második világháború utáni joggyakorlatot is” – mondja Gellért.
A nemzetközi jogász szerint a jogkérdés eldöntése után szisztematikusan át kéne nézni a még élő, az ’56-os megtorlásokban részt vállaló bírók és ügyészek által tárgyalt ügyeket. Saját levéltári kutatásai alapján úgy tűnik, hogy sok ilyen ügy aktája fennmaradt. „Csak be kell menni és laponként át kell nézni ezt a több tízezer oldalnyi iratanyagot, e nélkül nem megy” – tette hozzá Gellért. Az eljárás elindításához egyébként elegendő lenne akár egy korabeli feljegyzés vagy egy tanúvallomás, mely bizonyítja, hogy az ügyész felsőbb utasításra cselekedett.
