Hazánkba látogat a NATO-főtitkár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hende Csaba honvédelmi miniszter jövő nyárra magyarországi látogatásra hívta meg Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt, aki a meghívást köszönettel elfogadta.

PR
2012. 10. 09. 20:58

Magyarország – mondta a honvédelmi miniszter – lehetőségeihez képest igyekszik hozzájárulni a közös erőfeszítésekhez. Hangsúlyozta: bár csak három olyan NATO-tagország van, amely GDP-arányosan Magyarországnál kevesebbet költ honvédelemre, a teljesítmény tekintetében Magyarország – méretarányosan – mégis az első harmadba tartozik. Mint hozzátette, van olyan mutatószám is – mégpedig az, amely a telepíthető szárazföldi erők összlétszámához képest a ténylegesen műveletben lévők számarányára vonatkozik –, amelyben Magyarország a legelső a NATO-országok között.

Kiemelkedő magyar tapasztalatok

A védelmi terheknek a tagállamok közötti ésszerű megosztása tekintetében Magyarország főleg a katonai egészségügyi képességeivel, illetve a rögtönzött robbanóeszközök elleni küzdelemben tud felmutatni kiemelkedő tapasztalatot és kiképzési együttműködési lehetőséget – közölte a miniszter. Megemlítette még a különleges műveleti erők terén meglévő magyar képességeket is.

A NATO-tanácskozáson Hende Csaba – mint azt elmondta – felszólalásában szorgalmazta az atlanti szövetség és az Európai Unió közötti együttműködés javítását, a párhuzamosságok elkerülését. Az ülésen egyébként jelen volt és felszólalt Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.