Tábornokper: elmeorvosokat vártak

Igazságügyi szakértők és további tanúk meghallgatásával folytatódott a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőpere.

BL
2012. 10. 25. 13:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Katonai Ügyészség (a Központi Nyomozó Főügyészség elődje) három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

Az ügyészség szerint a vádlottak – a Honvédelmi Minisztérium (HM) intézményeinek vezetői, illetve alkalmazottai – 2002 és 2010 között összesen több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak több, a tárcának beszállító vagy arra pályázó cég vezetőjétől. Az ügy vádlottai közül kettő esetében rendeltek el elmeorvosi vizsgálatot.

Pszichiátriai kezelés, depresszió

Egyikük a tizenegyedrendű vádlott, L. A. Sz. ezredes, aki a január végén kezdődött tárgyalássorozaton egyszer sem jelent meg, igazolva, hogy tartós pszichiátriai kezelésre szorul, és az orvosi vélemények szerint állapotában nem várható javulás. A mostani tárgyaláson ő és orvosai is megjelentek. A tizenhatodrendű vádlott O. J. dandártábornok a másik, elmeorvosi szakértők által megvizsgált személy, akit az ügy kirobbantójának tartanak, és aki egy korábban ismertetett orvos szakértői vélemény szerint szorongásos, depresszióra hajlamos és személyiségzavaros, de nem elmebeteg. A vádlott és az őt megvizsgáló két szakértő is megjelent a tárgyaláson.

Miként korábban, most is jelen volt az ügy többi vádlottja és védőik. Utóbbiak egyike személyiségi jogokra hivatkozással indítványozta a sajtó kizárását, amíg a szakértőket meghallgatják. Ifkovics Béla tanácsvezető bíró helyt adott az indítványnak, egyúttal L. I. A. dandártábornoknak, az ügy elsőrendű vádlottjának kérésére ismételten felhívta az újságírók figyelmét, hogy ne készítsenek hang- és képfelvételt a vádlottakról.

20 százalék

A tanácsvezető bíró a tárgyalás megkezdése előtt jelezte: a szakértők meghallgatása után csütörtökön még hat tanút hallgat meg a katonai tanács, a tárgyalás pénteken a tervek szerint iratismertetéssel folytatódik. A decemberi, előreláthatólag négynapos tárgyalássorozaton a perbeszédek következnek.

A vádirat szerint a három dandártábornok – L. I. A. első-, H. A. negyed- és O. J. tizenhatodrendű vádlott – megegyezett abban, hogy a HM általuk vezetett részlegének – Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal Nemzetközi Igazgatóság, a védelemgazdasági főosztály, továbbá a Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság, mely 2005 áprilisától Nemzetközi Rendezvényszervező Hivatal – különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a nekik adott megrendelések fejében a HM által kifizetett összegek egy részét visszakérik.

A vádhatóság szerint az ötletadó az elsőrendű vádlott volt. A cégektől „visszaosztott” összegből 20 százalékot elkülönítettek a közös költségekre, a fennmaradó részt pedig elosztották. Ez változott, miután a harmadrendű vádlott, N. D. közreműködésével bevonták F. L. másodrendű vádlottat, aki a 2004 decembere és 2006 júniusa közötti időszakban a HM közigazgatási államtitkára volt, és aki az ügyészség szerint a visszaosztott pénz felét kérve összességében több millió forintot kapott.

Juhászt is meghallgatták

A vádlottak védői közül a vádirat ismertetésekor többen is felvetették, hogy noha a vádirat bizonyítékok sorát hozza fel, azok egyetlen személy, a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatósága gazdasági alosztályának vezetésével 2001-ben megbízott dandártábornok, O. J. vallomásán alapulnak. O. J. szolgálati viszonyát Áder János köztársasági elnök – Hende Csaba honvédelmi miniszter előterjesztésére – méltatlanság megállapítása miatt ez év május 4-i hatállyal megszüntette. Az erről szóló határozat augusztus 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben.

A katonai tanács az elsőrendű vádlott védőjének, Zamecsnik Péternek a kezdeményezésére korábban tanúként meghallgatta Juhász Ferenc egykori honvédelmi minisztert, aki 2002 májusától 2006. június 9-ig volt a szaktárca vezetője. A szocialista országgyűlési képviselő tagadta, hogy pénzt fogadott volna el. Kijelentette: nem tudott visszaosztott pénzekről. Arról, hogy viszkisdobozban vitt volna neki pénzt az államtitkár, miként ezt O. J. állította, azt mondta: „népmesei elem”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.