Cs. Illés az ügyész kérdésére válaszolva kijelentette, hogy tervezőként nem érez felelősséget a katasztrófa bekövetkezésében. Hozzátette: a vízmennyiség növekedése nem befolyásolta a gátak állékonyságát. Azt mondta, a kiviteli terveken a Mélyépítési Termelő Vállalat, majd a Mélyépterv Kultúrmérnöki Kft. több munkatársa dolgozott, az egyes tervezők felelőssége nem határolható el.
Az építőmérnököt – aki felelős szaktervezőként jegyezte a terveket – a tanácsvezető bíró és az ügyész mellett a védők is hosszan faggatták a több ütemben felépült, majd 1995-ben 11,5 méterrel megmagasított, több mint kétszázezer négyzetméter alapterületű vörösiszap-kazetta tervezési munkálatairól és műszaki paramétereiről.
Az első ilyen technológia
Elmondta, hogy a lerakó körülhatárolására megépített vízzáró résfal akkoriban „Magyarországon nem volt elterjedt”, ez volt az első ilyen technológia. Tudták, hogy az a szennyező anyagok tározótérből való kijutásának megakadályozása mellett a talajvizet felduzzasztja, ezért vízelvezető árokrendszert építettek ki. Úgy vélték, a talajvíz nem befolyásolja a gát állékonyságát. Többször kiemelte, hogy tervezőként nem észlelte a tervtől való eltérést, azt építették meg, amit megtervezett.
Fejes Péter ügyész rámutatott: a tervezett és a megépült létesítmény között az úgynevezett nyelők elhelyezésében eltérés van. Ezt a tározóban összegyűlt víz visszaszállítására szolgáló csővezetéket eredetileg középre tervezték, később mégis a kazetta oldalához építették. Ez a tanú szerint nem befolyásolja a kazetta stabilitását, de megjegyezte, hogy azokat nem ő tervezte.
Vis maior
Az ügyész által ismertetett tervezői utasításban az szerepelt: ha eltérnek a középnyelős kialakítástól, az vis maior eset, vagyis megengedhetetlen. Erre Cs. Illés azt válaszolta, hogy a nyelők elhelyezése „nem volt tényező”. A tervezői hiányosságra irányuló ügyészi kérdésre a bíró figyelmeztetését követően végül nem válaszolt. Szerinte az sem befolyásolta a kazetta stabilitását, hogy a tározó északi és nyugati fala eltérő műszaki paraméterekkel rendelkezett, nem egyezett a gátfalak vastagsága.
R. Gábor, aki a Mélyépítési Termelő Vállalatnál, majd a Mélyépterv Kultúrmérnöki Kft.-nél a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. megbízásából a X-es tározó tervezésének koordinálásáért felelt, a per csütörtöki tárgyalási napján nem értett egyet a vádirat azon állításával, hogy a tervezés és a nem megfelelő terület kiválasztása hozzájárult a katasztrófa bekövetkezéséhez.
Lezúdult a vörösiszap
A büntetőper első tárgyalásán ismertetett vádirat szerint a nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoringrendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához. A lerakott anyag tetején tárolt rendkívül nagy mennyiségű víz a gátszakadás meghatározó oka volt, a tározóban az így kialakult vörösiszap- és vízoszlop magassága csaknem 24 méter volt. A gát északnyugati sarka alatti talajra emiatt óriási függőleges nyomás nehezedett, amelyet a nátronlúgtól erodált, csökkent szilárdságú talaj nem bírt, és talajtörés következett be.
A Mal Zrt. tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszap-ömléssel –, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. A Veszprémi Törvényszéken szeptember 24-én kezdődött a többi között közveszélyokozás miatt indított büntetőper a timföldgyár vezetői, alkalmazottai ellen.
Ismert, a héten több vádlott is felmentését kérte az ügyben.
