Bombameglepetés született Baranyában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Színes eredményt hoztak a decemberi időközi önkormányzati választások. Ezeken továbbra is a független jelöltek domináltak, de mind a parlamenti, mind az Országgyűlésen kívüli erők hódítottak el pozíciókat.

Kovács András
2012. 12. 23. 5:45

Nyolc településen tartottak időközi önkormányzati választást januárban, amelyek közül egy helyen győzött a Fidesz polgármesterjelöltje. A voksolásokat viszonylag magas részvétel jellemezte, ami annyiban meglepő, hogy felmérések szerint soha nem volt olyan magas a közügyektől elfordulók aránya, mint napjainkban.

Hat településen tartottak időközi választást februárban, ebből egy helyen született Fidesz-siker, míg a többi helyen a függetlenek taroltak. A részvétel továbbra is rendkívül magasnak tekinthető annak tükrében, hogy országosan legalább 15-20 százalékkal kevesebben mondják azt, hogy elmennének szavazni.

Fideszes sikerekkel zárultak a márciusi időközi önkormányzati választások, így az ellenzék továbbra sem mutathat föl semmilyen sikert az idei évben. A kormánypárt erejét mutatja, hogy 2010-ben megszerzett pozícióit tudta megtartani.

Egy fölényes és egy szűk Fidesz-győzelmet regisztrálhattunk az áprilisi időközi önkormányzati választásokon, de a kistelepüléseken ismételten a független jelöltek domináltak. A hónap vesztese egyértelműen a Jobbik és az LMP, az előbbinél belső háború robbant ki, míg az utóbbi még az MDF-utódot sem tudta megelőzni Miskolcon.

A Fidesz–KDNP és a független jelöltek sikerét hozták a májusi időközi önkormányzati választások. Dunaújvárosban nagy pofonba szaladtak bele a szocialisták, míg a Jobbik már Kelet-Magyarországon is egyre gyengébb eredményeket produkál.

A júniusi időközi önkormányzati választások ismételten a független jelöltek sikerét hozták, ráadásul egyetlen tízezer főnél nagyobb településen sem voksoltak, így a pártok közötti erőviszonyokról nem kaptunk képet. A kormánypártok legnagyobb sikere volt, hogy a támogatásukkal nyert egy független polgármesterjelölt Enyingen.

Kilenc településen szavazhattak az állampolgárok júliusban az időközi önkormányzati választásokon, amelyeken a független jelöltek sikere mellett egy nagyon fontos kormánypárti győzelmet regisztrálhattunk. Ebben a hónapban az egyik településen a semmiből tűnt elő az FKGP, és rögtön két mandátumot is szerzett, így sikeresebb időszakot tudhatnak maguk mögött, mint az MSZP.

A három augusztusi időközi önkormányzati választás egyértelműen cáfolta azt, hogy az embereket nem érdekli a politika, mivel a jogosultak közel kétharmada az urnákhoz járult. A hónap meglepetése a 2002-ben súlyos választási vereséget szenvedő FKGP volt, amely júliushoz hasonlóan két mandátumot szerzett.

A Fidesz–KDNP hódmezővásárhelyi sikerén kívül ismételten a független jelöltek domináltak a szeptemberi időközi választásokon. Bár Dunaföldváron egy, az MSZP által támogatott független jelöltje verte meg a Fidesz aspiránsát, de erről egészen a választás eredményének a megismeréséig mélyen hallgattak.

Két kormánypárti és két ellenzéki sikerrel zárultak az októberi időközi választások a tízezer főnél népesebb településeken. Bár az MSZP azt állította, hogy soproni győzelmét követően lendületet vesz, ez október végén elveszett, mivel a kormánypártok két településen is simán diadalmaskodtak. Tiszavasváriban ismételten a Jobbik futott be.

A novemberi időközi önkormányzati választásokat egy kétharmados Fidesz-siker, egy jobbikos győzelem és a független jelöltek elsöprő többségének első helye jellemezte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.