A jövőben nem a szakmai színvonalon kell spórolniuk az ügyvédeknek

Javíthatja az ügyvédi szolgáltatások színvonalát az az ingyenes jogszabálykereső rendszer, amellyel ezekben a napokban ismerkedik a fővárosi ügyvédség.

MD
2013. 04. 14. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Réti László közölte, eddig az ügyvédek jelentős összegeket költöttek színvonalas jogi adatbázisokra, már akinek futotta rá. Egy időgépesített, jól kereshető, az irányadó bírói gyakorlatot, a szakirodalmat, iratmintákat tartalmazó elektronikus jogi adatbázis akár százezrekbe is kerülhet évente, és ezt az ügyvédnek ki kell termelnie.

A BÜK másfél éve elindított felzárkóztatási kezdeményezése nyomán nyártól a fővárosi ügyvédeknek ingyenes lesz két színvonalas, egymással versengő jogi adatbázis. Ez lehetővé teszi, hogy az ügyvédek ne a szakmai színvonalon spórolva versenyezzenek az ügyfelekért – közölte a kamarai elnök, aki szerint az ügyfelek költségeit is csökkentheti a JogTudor névre keresztelt új kamarai szolgáltatás.

A színvonalas és ingyenes hozzáférés a jogszabályokhoz számos fejlett országban állami feladat, ám hazánkban az ingyenes adatbázisok még széttagoltak, különböző intézmények internetes adatbázisaiból nehezen gereblyézhetők össze a szükséges információk – jegyezte meg Réti László.

Elmondta, hogy az összes szolgáltatóval kapcsolatba léptek, és sikerült olyan tartalmi, illetve árversenyt kialakítani, amelynek köszönhetően a HVG-ORAC és az Opten jelentős kedvezménnyel kínált, ügyvédre szabott, színvonalas jogszabálykereső rendszereit választották. A két eltérő, egymással kínálati versenyben maradó jogtáradatbázist a napokban több ezer ügyvéd próbálja ki, és dönti el, hogy a versenyben nyertes két termék közül melyiket választja a következő tizennégy hónapra.

A Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai jövő nyár közepéig biztosan ingyen juthatnak majd hozzá. Az elnök szerint a jó gazdálkodás és a jövő alternatív kamarai pénzügyi forrásai fenntarthatóvá tehetik ezt a szolgáltatást, amelyre a BÜK évente százmilliós nagyságrendben költ. A megyei ügyvédi kamarák egyelőre nem tudják ingyenesen biztosítani a szolgáltatást, de az elért kedvezményes önköltségi áron számukra is hozzáférhetővé vált a két termék – közölte Réti László.

Egy ilyen ingyenes, a tárgyalóteremben és otthon is elérhető jogtár elindulása után már egy ügyvéd sem hivatkozhat arra, hogy anyagi okok miatt nem volt módja a joganyagot és a szakirodalmat alaposan megismerni – fűzte hozzá a kamarai elnök.

Magyarországon az első magas színvonalú elektronikus jogi adatbázist a máig piacvezető CompLex kft. hozta létre. Mögé zárkózott fel az Opten, a közelmúltban pedig a jogi könyvkiadás jelentős szereplője, a HVG-ORAC – mondta az elnök, aki reméli, hogy a közlönykiadó is hamarosan belép a piacra. A jogász felhasználóknak, az igazságügyi ágazatnak, a jogtudománynak és a jogkereső közönségnek egyaránt az az érdeke, hogy minél színvonalasabb verseny legyen a jogi tartalomszolgáltató rendszerek egyre bővülő piacán – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.