Orbán utasítására nem lesz motoros vonulás

Orbán Viktor utasította Pintér Sándort, hogy ne lehessen motoros felvonulás az Élet menete napján – tudta meg az MNO.

LM
2013. 04. 19. 20:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az mno.hu információi szerint a miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy ne engedélyezze a motoros felvonulást az Élet menete napján, vasárnap Budapesten. A miniszterelnök sajtófőnöke korábban utalt rá, hogy nem engedik a szélsőségeseket demonstrálni. „Nyugalom, a kormány tudja a dolgát!” – tolmácsolta Orbán Viktor kormányfő álláspontját az MTI-nek Havasi Bertalan azzal kapcsolatban, hogy az MSZP-s Steiner Pál felszólította a miniszterelnököt, haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy a rendőrség megakadályozza a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását.

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékező esemény résztvevői előbb a Jászai Mari téren tartanak rendezvényt, majd a Carl Lutz rakparton a Dráva utcáig vonulnak. Emiatt vasárnap 16 és 20 óra között lezárják a közúti forgalom elől az V. kerületben a Széchenyi rakparton a Képviselői Irodaház előtti területet, valamint pesti alsó rakpartot a Lánchídtól északi irányban végig, továbbá várhatóan 16 óra 45 perc és 17 óra 30 perc között az Újpesti rakpartot is. A megemlékezés idején a 2-es villamospótló autóbuszok a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) és a Nyugati pályaudvar között közlekednek, így a Kossuth térről a Jászai Mari teret csak gyalogosan lehet megközelíteni.

A Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra, az Élet menete idejére terveztek budapesti motoros felvonulást Adj gázt! névvel, a radikálisok provokációja (Rogán Antal fideszes frakcióvezető nevezte így) miatt Steiner Pál honatya (MSZP) április 8-án a parlamentben tudakolta volna a belügyminisztertől, hogy mit kíván tenni ebben a helyzetben. Pintér Sándor helyett – mindenkit meglepve – maga Orbán Viktor felelt Steinernek: az Élet menete idején semmilyen politikai megmozdulást nem fog engedélyezni a kormány – a miniszterelnök válaszát Steiner elfogadta, a szocialisták pedig megtapsolták.

A motorosegyesület fellebbezett, de a közigazgatási bíróság sem adott zöld jelzést a kétkerekűek rendezvényének. A radikális motorosok még ekkor sem adták fel, más útvonalon és más néven jelentették be aznapi „évadnyitójukat”, és bár a Népszabadság netes kiadása azt írta, vonulhatnak is a Nemzeti Érzelmű Motorosok, a péntek esti bejelentés alapján ez már biztosan nem így lesz. A motoros rendezvény betiltását egyébként „az egyetlen helyes döntésnek” nevezte a Fidesz-frakció mellett Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete, Orbán közbelépését pedig Amerikából is megköszönték.


A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.