Első forduló: egymásra mutogatnak Szita Bence vélt gyilkosai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megkezdődött a büntetőper a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel megölt 11 éves fiú meggyilkolása ügyében.

BuL
2013. 05. 13. 17:05

A hétfői tárgyaláson elsőként meghallgatott B. József a bíróságon nem tett vallomást. Azt mondta: fenntartja korábbi, rendőrségen tett vallomását. „Nem vagyok érintett ebben a bűncselekményben” – jelentette ki, mielőtt a tanácsvezető bíró felolvasta volna korábbi, sokszor egymásnak ellentmondó vallomásait. Az elhangzottakhoz végül annyit fűzött hozzá: „soha, semmilyen pénzért nem ölnék embert, főleg nem gyereket”.

A társtettességgel vádolt K. József a bírónak arra a kérdésére, bűnösnek érzi-e magát, nemmel válaszolt. Felolvasta előre megírt vallomását, amelyben azt állította: nem tudott a gyilkosság előkészületeiről, és kényszer hatására – B. József egy kést szorított a nyakához és négy gyermeke megölésével fenyegette – ásta meg a kisfiú sírját, közben P. Erika egy zseblámpával világított és fogta a gyerek bokáját. Elmondása szerint ő később visszament, hogy kiássa és kórházba vigye a gyereket, de már nem találta meg a helyet, ahol elásták. Az ügyész kérdéseire válaszolva részletesen elmondta, hogy miként bántalmazta az elsőrendű vádlott a gyermeket. Elismerte azt is, hogy egyszer ő is megütötte az ásóval a fiú arcát.

A gyilkosságra való felbujtással vádolt P. Erika a bíróságon tett vallomásában azt mondta: nem akarta a gyerek halálát, a gyilkosságban nem vett részt, nem is tudja, hogy történt; azért ment Sántosra, mert B. József erre késsel kényszerítette, őt és a családját is megfenyegette. Állítása szerint a fiúnak a férfi azt mondta, hogy buliba mennek. Az erdőben K. József várta őket. B. József a fiúval kiszállt az autóból, K. József szintén, kezében az ásóval, ő pedig az autóban maradt. Később a gyerek ruháit ő vitte az autóhoz, de a fiút nem nézte meg. A két vadász akkor ért oda, amikor a két férfi visszatért az autóhoz, s K. József beszélt velük (K. József elmondása szerint a másik férfi beszélt a vadászokkal, ő mondta nekik, hogy szexuális kapcsolatot létesíteni jöttek az erdőbe), majd B. József visszament a fák közé, és betette a csomagtartóba a fiú becsomagolt testét, amelyet később máshol elrejtett.

B. József korábbi vallomásaiban P. Erikával folytatott szexuális kapcsolatáról beszélt, s hogy Sántosra egy hármas aktus miatt mentek. Rendőrségi vallomásában K. József is ezt mondta, de a bíróságon visszavonta. P. Erika tagadta, hogy bármelyikükkel is szó lett volna szexről. A pénzről a nő azt mondta: az újrakezdéshez adta a börtönből nemrég szabadult férfinak. B. József állítása szerint a másod- és a harmadrendű vádlott tervelte ki és követte el a gyilkosságot. K. József szerint B. József és P. Erika, míg P. Erika szerint a két férfi a bűncselekmény elkövetője, ám a miértre nem tudott választ adni.

Mivel a harmadrendű vádlott meghallgatását a bíróság hétfőn nem tudta befejezni, kedden P. Erika, valamint tanúk meghallgatásával folytatódik a tárgyalás. A szakértőket június 4-én és 5-én hallgatják meg a Kaposvári Törvényszéken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.