Orbán: Jön az aratás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Vállalnunk kell a saját úttal járó nehézségeket, vitákat, és soha nem szabad meghátrálni – mondta a miniszterelnök Zircen.

MNO
2013. 05. 15. 14:51

A rendszerváltást követően közösen vágtunk bele az ország megújításába – mondta Zircen a miniszterelnök, majd egy hasonlattal állt elő: „Megújulni csak az a fa képes, mely mélyen kapaszkodik földhöz. Amelyik fának elvágják a gyökereit, az nem képes megújulni.”

Ha Európa hűtlen lesz a keresztény gyökereihez, elfordul hagyományaitól, akkor nincs jövője. Az Európai Unió egyik alapítója mondta egyszer: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz – mondta a kormányfő. A Zirci Ciszterci Apátság felújítási munkálatai az 1990-es években kezdődtek el. 2010-től az állam és egyházak életében és viszonyában jelentős fordulat következett be.

A kormány 700 millió forintot teremtett elő a felújításra. A híres díszkert is megújult, ahogy létrejött egy látogatóközpont is – közölte Orbán, majd hozzáfűzte, hogy a kormány szerdán úgy döntött, a Zirci Ciszterci Apátság visszakapja az arborétumot is.

Magyarország tudja mit köszönhet a cisztercieknek, tanító, nevelő munkájuk elismerést és megbecsülést vívott ki, számos komoly eredmény értek el a diákok tanulmányi, művészeti és sportversenyeken – mondta Orbán. A miniszterelnök arra kérte a cisztercieket, hogy jelmondatukhoz hűen – „lángolj és világosíts” – adjanak sok kiművelt emberfőt Magyarországnak.

A kormányfő elmondta azt is, hogy hét év után járt újra Zircen, azóta azonban nagyot fordult a világ. Megköszönte a támogatást és felhatalmazást ahhoz a közös munkához, amit 2010-ben kaptak arra, hogy ismét erőssé és tiszteletreméltóvá tegyék az országot. „Nem hagyjuk abba a munkát, amíg nem tér vissza közénk a remény, a hit és a derű” – közölte Orbán, hozzátéve: ez nagy munka, sok izzadságot és kényelmetlenséget fog okozni. „Tudtuk, hogy át kell építeni az országot, különben más fog gyarapodni a mi munkánkból – mondta a kormányfő, aki Magyarország átszervezését egy lakás átépítéséhez hasonlította: lakni is kell közben benne. „Ebben egy jó dolog van, amikor befejezi az ember és túl van rajta” – mondta.

Orbán szerint az elmúlt három évben gyakran érezhettük azt, hogy csak vetünk, idén azonban már beszélhetünk aratásról. A miniszterelnök szerint ennek része a 160 ezer új munkavállaló és az, hogy az inflációnál nagyobb ütemben sikerült emelni a nyugdíjakat. Csak bátornak kell lenni és kitartani, ha így lesz, a közös siker nem maradhat el. Önök továbbra is számíthatnak ránk és remélem, mi is számíthatunk önökre – zárta beszédét a miniszterelnök.

A ciszterci rend kilenc évszázadon átívelő történetét ismerhetjük meg a szerda délután átadandó modern látogatóközpontban. 3D-s animációk, felbecsülhetetlen értékű kincsek mesélnek a rend 831 éves magyarországi tevékenységéről. Az MNO videósai Zircen forgattak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.