Portik–Laborc-ügy: kérdésözön Lamperth Mónika felé

A Fidesz somogyi elnöke a Portik-ügyben válaszokat vár Lamperth Mónika volt belügyminisztertől.

WL
2013. 05. 17. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jakó Gergely pénteki, kaposvári sajtótájékoztatóján a Portik–Laborc-ügy nyilvánosságra került dokumentumaira utalva azt mondta, az elmúlt hetekben az elmúlt húsz év legsúlyosabb politikai botrányára derült fény: arra, hogy „a baloldal megegyezett az alvilággal, a bűnözőkkel, saját hatalma megőrzése érdekében”. Az is kiderült – tette hozzá –, hogy „forródrót volt az alvilág urai és a baloldal között, az alvilág vezére leste a Gyurcsány–Bajnai-kormány kívánságait, bűnözők szállítottak és gyártottak fideszes politikusokról információkat a baloldalnak”.

„Ez akkor történt, amikor Gyurcsány és Bajnai volt a miniszterelnök, akkor történt, amikor Lamperth Mónika Gyurcsány Ferenc minisztereként dolgozott” – mondta a politikus, aki szerint „azoknak a politikusoknak, akik akkor politikai tisztséget töltöttek be, nem lenne helyük a magyar közéletben”.

A Fidesz Somogy megyei elnöke a Portik–Laborc-ügy kapcsán Lamperth Mónika szocialista párti országgyűlési képviselőtől, volt belügyminisztertől arra vár választ, hogy találkozott-e Portik Tamással, s ha igen, hányszor, mikor és milyen formában. Az iránt is érdeklődik, hogy Lamperth Mónika részt vett-e abban a folyamatban, amelynek során a körözött személyek listáját 2003-ig vezető Portik Tamás nevét még abban az évben – az ő belügyminisztersége alatt – minden különösebb hírverés nélkül törölték a körözöttek listájáról.

További kérdésként felvetette: Lamperth Mónikának van-e tudomása arról, hogy az Energol Rt. másik, Portik utáni vezetője valamikor a BM tisztje volt, egyik cége ma is Somogy megyében tevékenykedik, olyan személyekkel társulva, akik az ő holdudvarához köthetők. A Lamperth Mónika által 2002-ben, A tisztességes boldogulás 12 pontja címen kiadott garancialevél kapcsán Jakó Gergely kérdésként azt is felvetette: „az MSZP alvilággal történő megegyezése talán a titkos záradékban szerepelt?”

Nem ismerem Portik Tamást, és ezt Jakó Gergely is tudja – írta Lamperth Mónika (MSZP) országgyűlési képviselő a Fidesz Somogy megyei elnökének pénteki kaposvári sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. „Jakó izzadságszagú vádaskodását visszautasítom!” – fogalmazott a politikus az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.