Milliárdokkal tartozó lakók

Többszörösére nőtt az elmúlt években a társasházak kintlévősége, ami egyes épületeket már a működőképtelenség határára sodort.

Magyar Nemzet
2013. 06. 20. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két év alatt háromról több mint ötmillió forintra duzzadt az egyik nyolcvanlakásos társasházunkban a közös költségre vonatkozó kintlévőség. Egy kisebb, huszonnyolc lakásos épületünknél pedig ugyanennyi idő alatt emelkedett egymillió forintról 1,5 millió forintra a tulajdonosoktól be nem hajtható követelés – panaszolta a Magyar Nemzetnek egy fővárosi épületeket kezelő közös képviselő. Elmondta azt is, hogy emiatt a házaknál súlyos problémák adódhatnak, mert azon túl, hogy így esélyük sincs felújításra és korszerűsítésre, nem indulhatnak még az igénybe vehető pályázatokon sem. Emellett előfordul az is, hogy a házban a közös képviselőnek még a lift leállítását, a takarítás beszüntetését is kilátásba kell helyeznie annak érdekében, hogy a lakók hajlandók legyenek kifizetni tartozásuknak legalább egy részét.

– Valóban komoly gondot jelent a társasházaknak a közös költségre vonatkozó tartozások felhalmozódása. Például a fővárosban, a belvárosi területeken egy 600 lakásról szóló statisztikai adatsor szerint 2010 és 2012 között mintegy 29 százalékkal nőtt a tulajdonosok hátraléka – mondja a lapnak Németh Miklós, a Magyar Ingatlangazdálkodók Szövetségének főtitkára.

Szabó Emese

Részletek a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.