Nyomozást indított a trafikpályázatok ügyében az ügyészség

Nyomozást rendelt el az ügyészség a trafikpályázatok ügyében személyes adattal való visszaélés miatt.

KG
2013. 06. 03. 18:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főügyész közleményében azt írta: a főügyészség „országgyűlési képviselők és magánszemélyek feljelentései nyomán – miután a május 3-án elrendelt feljelentéskiegészítés során beszerzett adatok alapján a személyes adattal visszaélés vétsége gyanúját nem lehetett kizárni – a mai napon személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el”. Keresztes Imre ugyanakkor hangsúlyozta: a hivatali visszaélés, a vesztegetés és a befolyással üzérkedés bűncselekményének gyanúját a feljelentés-kiegészítés nem támasztotta alá, így e vonatkozásban nem rendeltek el nyomozást.

A nyomozás alaphatárideje – a feljelentés kiegészítésének határidejére is tekintettel – 2013. július 3. A főügyész hozzátette: az elrendelt nyomozás a gyanúval érintett konkrét cselekményre vonatkozik. A különböző ügyészségekre érkezett beadványok közérdekvédelmi hatáskörbe tartozó vonatkozásait a Fővárosi Főügyészség vizsgálta – tette hozzá közleményében Keresztes Imre.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért április végén jelentette be, hogy feljelentést tett a dohány-kiskereskedelmi koncessziók odaítélése ügyében, az MSZP ugyanekkor a legfőbb ügyészhez fordult, több szervezet pedig közérdekű adatigényléssel kérte a trafikpályázatok nyilvánosságra hozatalát. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár akkor azt közölte, állnak a vizsgálatok elé, a Fidesz szóvivője, Zsigó Róbert pedig azt mondta: senkinek nincs joga alaptalanul vádaskodni a pályázatok eredménye ügyében.

Bebizonyosodott, hogy mindazok a súlyos vádak, amelyeket a baloldal megfogalmazott trafikügyben, teljesen alaptalanok – közölte az MTI-vel Zsigó Róbert. Összeomlott a baloldal mocskos vádaskodása. A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata megállapította, hogy nem történt hivatali visszaélés vagy más hasonló súlyos bűncselekmény az ügyben – tette hozzá a Fidesz szóvivője.

A személyes adattal való esetleges visszaélés esetében a Fidesz várja a vizsgálat eredményét, mert az ilyen típusú visszaélést elfogadhatatlannak tartjuk, ahogy azt már eddig többször is kinyilvánítottuk, például a Bajnai Gordon által az interneten folytatott törvénytelen adatgyűjtés vagy a szocialistáknak – a mai napig tartó – törvénytelen aláírásgyűjtése kapcsán is. A baloldal kénytelen befejezni a nyílt és törvényes pályázaton nyert trafikosok ellen indított lejárató hadjáratot – zárta közleményét Zsigó Róbert.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.