Utána kellene járni a debreceni pletykáknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Pósán László szerint Debrecenben a gázfogyasztókat olyan sérelmek érték, amelyek miatt érdemes kivizsgálni, hogy a szolgáltatók nem folyamodtak-e tisztességtelen eszközökhöz.

PR
2013. 06. 12. 15:45

Papp Csaba és Czellér László debreceni fideszes önkormányzati képviselők részletesen ismertették a választókerületükből érkezett lakossági panaszokat. Elmondták, van olyan társasház, ahol 2,5 millió forintért végeztek el műszaki beavatkozást erre a rendeletre hivatkozva. Czellér László azt hangsúlyozta, hogy az ellenőrzéseken javasolt és elvégzett – egyébként sokszor nem szükséges és nem is kötelező – beavatkozások lakosság által kifizetett költsége jövedelemként „a Tigáznál csapódik le”.

Pósán László az MTI érdeklődésére elmondta, a megfelelő hatóságoknál – például a fogyasztóvédelemnél – megteszik a szükséges lépéseket az egyes esetek kivizsgálására.

A politikus nemmel felelt az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a rezsicsökkentés miatt tisztességtelen eszközök alkalmazásával vádolják-e a Tigázt vagy más szolgáltatót. Azt azonban megjegyezte, hogy „ennek a gyanúját nem könnyű elhessegetni”, majd hozzátette, hogy „ezt bizonyítékok hiányában nem tudjuk sem megerősíteni, sem cáfolni”.

Már biztos, hogy újabb 10 százalékkal lesz olcsóbb a lakossági gáz és az áram, de a 30 százalékos mérséklést sem zárja ki Németh Lászlóné. A nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek azt mondta: az újabb rezsicsökkentésre megvan a rendszerben a fedezet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium május 17-i közlése szerint a kormány a kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.