Borsodban kiemelkedően magas a csecsemőhalálozások száma

A másfél hét alatti kilenc halálozás soknak számít, de lehet véletlen egybeesés is. A melegfront mindig fokozza a koraszüléseket – mondja a kórházszövetség elnöke.

2013. 08. 15. 18:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kórházszövetség elnöke kifejtette: a koraszülés aránya a legmagasabb, 11 százalék körüli Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében. Borsod és Heves koraszülöttjeit is a miskolci perinatális centrumban látják el, ott, ahol augusztus 5. és 14. között kilenc csecsemő halt meg. Velkey György közölte: a magas koraszülési aránnyal összefüggően a csecsemőhalálozások száma is ebben a három megyében a legmagasabb. Példaként említette, hogy tavaly Borsod-Abaúj-Zemplénben a csaknem 7000 szülésre 49 csecsemőhalál jutott, míg például Vas megyében 2000-re 12.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülöttosztályán történt halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet pedig arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfő este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

Együtt éreznek azoknak a szülőknek a fájdalmával, akik gyermeküket elvesztették – közölte Nagy Kálmán, a miskolci megyei kórház gyermek-egészségügyi központjának vezetője csütörtökön. A „sok igaztalan vád miatt” ugyanakkor azt is bejelentette, hogy ha valaki a központ munkájával kapcsolatban valótlan kijelentést hoz nyilvánosságra vagy megalapozatlan tényeket állít, azzal szemben megteszik a szükséges jogi lépéseket.

 

A Miskolci Rendőrkapitányságon tett két, egymástól független szülői feljelentés szerint gyermekeik halálában közrejátszhatott az egészségügyi intézmény valamely dolgozójának gondatlansága, mulasztása.

Velkey György a konkrét esetről annyit tud, hogy a vizsgálat még folyamatban van. A kórházszövetség elnöke azt mondta: a másfél hét alatti kilenc halálozás soknak számít, de úgy véli „könnyen lehet véletlen egybeesés is”. Például a melegfront mindig fokozza a koraszüléseket – jegyezte meg, hozzátéve: az egyik budapesti kórházban is előfordult olyan, hogy az átlagosnál jóval több koraszülött miatt már nem tudtak újabbakat felvenni.

A miskolci megyei kórház szerdán közölte, hogy újabb koraszülött halt meg az intézmény koraszülöttintenzív-osztályán. A kórház közleménye szerint az egyik kritikus állapotban lévő csecsemő hunyt el, aki már hónapok óta intenzív kezelés alatt állt, és többszörös súlyos hasi műtéteken esett át. Kiemelték: a gyermek a korábban meghalt koraszülöttekkel semmilyen közvetlen kapcsolatban nem volt. Ápolása során mindvégig izoláltan kezelték, külön ápolói személyzet figyelte, egyébként a gyermeksebészeti osztályon is hosszan kezelték. Születésétől kezdődően igen alacsony volt az életesélye – hangsúlyozta a kórház.

Velkey György ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a koraszülöttek – különösen a kis súlyúak – már születésükkor olyan állapotban vannak, mint az intenzív osztályon kezelt, legsúlyosabb állapotú felnőtt betegek, azaz rosszak az életesélyeik. A kórházszövetség elnöke kitért arra is, hogy a koraszülések okával nagyon sokat foglalkoznak a szakértők. A tanulmányok általában azt állapítják meg, hogy a szociálisan rosszabb helyzetű, rosszabb higiéniai viszonyú, rosszabb táplálkozású, rendezetlenebb életformájú nőknél, például a túlságosan fiatal anyáknál, illetve mindezen körülmények halmozódása esetén nagyobb a koraszülés esélye.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.