Calici fertőzte meg az embereket a Balaton-parton

Calicivírus okozta néhány nappal ezelőtt a egyik balatonlellei szállodában a hányásos, hasmenéses megbetegedéseket.

MD
2013. 08. 15. 16:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányhivatal kedden közölte, hogy csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. A népegészségügyi és élelmiszer-biztonsági szakemberek kezdték el vizsgálni a megbetegedéseket és a körülményeket, a hatóságok pedig a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket. Azóta új megbetegedést nem jelentettek.

A szakigazgatási szerv felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus folyamatosan jelen van a környezetünkben, emberről emberre közvetlen érintkezés vagy szennyezett felületek, tárgyak, esetleg étel útján terjed. A megbetegedést már nagyon kevés kórokozó, szabad szemmel nem látható szennyeződés is kiválthatja. Ezért, ha egy közösségben megbetegszik valaki, könnyen alakul ki járvány.

A Hotel Lelle szállóvendégei közül az első beteg akár még otthonról is hozhatta a vírust – az ország több területéről jelentettek calicivírus által okozott járványokat –, vagy az aktuális környezetében, közvetlen vagy közvetett érintkezéssel is fertőződhetett. A vírus terjedéséhez hozzájárulhatott az is, hogy nyaraláskor kevésbé figyelnek az emberek a higiénés szabályok betartására, és a nagy melegben tovább életképesek maradnak a vírusok.

A Balaton-parti településeken a helybeliek és a nyaralók körében előfordult egyéb hányásos hasmenéses megbetegedések egy részét is ezen kórokozó váltotta ki, ám lehet más oka, például szalmonellafertőzés vagy napszúrás is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.