Elveszíthetik a Szolidaritás logóját Bajnaiék

A Bajnai Gordonékkal szövetséges Magyar Szolidaritás Mozgalommal szemben a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete levélben fordult a lengyel Solidarnoschoz.

Magyar Nemzet
2013. 08. 08. 3:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bubenkó Csaba a Magyar Nemzetnek elmondta: ő maga lengyel származású, az általa vezetett szakszervezet fél éven belül teljes, szavazati joggal rendelkező tagja lesz a Solidarnoschoz hasonlóan keresztény, antikommunista értékrendet valló konföderációnak, a Munkástanácsoknak. A KDFSZ elnöke reményének adott hangot, hogy kérésüket elfogadják, mert mint mondta: Magyarországon ők is a neoliberális, vadkapitalista gyakorlatot folytató multinacionális kereskedelmi láncoknál védik a munkavállalók érdekeit, akár csak a Solidarnosc.

Mint ismert, a KDFSZ volt az, amely évekig tartó pereskedés során kiharcolta, hogy a Tesco kifizesse pénztárosainak a garantált bérminimumot, sőt, a cégnek három évre visszamenőleg rendeznie kellett az elmaradt munkabér-különbözetet. Bubenkó tudomása szerint a lengyel szakszervezet szeptember 11-től 14-ig meghirdetett országos demonstrációsorozata után dönt az ügyükben. A Tusk-kormány elleni tiltakozó akcióban valamennyi lengyel munkavállalói érdekképviselet, így a volt kommunista szakszervezeti szövetség utódszervezete, az OPZZ is részt vesz, és a KDFSZ is képviselteti magát – tette hozzá az érdekvédő.

Alfred Bujara, a lengyel Solidarnosc vezetőségének tagja a Magyar Nemzetnek nemrég úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak – amely a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 egyik alapítója – nem adtak engedélyt jelképük használatára. Bujara elmondta, bár tudtak az esetről, azért nem tiltakoztak, mert azt hitték, hogy a Szolidaritás egy szakszervezet, s csak később derült ki számukra, hogy egy olyan politikai szervezet használja az emblémájukat, amely egészen más értékrendet képvisel, mint ők. Később Jerzy Janiszewski grafikus, képzőművész, a legendás embléma alkotója a Népszabadság megkeresésére mindezt megerősítette.

(Bákonyi Ádám)

A teljes cikket a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.