„Nem kell aggódni a jobboldal jövőjéért”

Csintalan Sándor az MNO-nak elárulta, miért megy el az augusztus 21-25-én Kőszegre a Tranzit Fesztiválra.

Kovács András
2013. 08. 20. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mandiner, a Konzervatórium, a Jobbklikk, majd később a KerDem és a Kommentár olvasása révén jutott el hozzám az a hír, hogy ezek a fiatal közösségek évente legalább két nagy fesztivált rendeznek – mondta el Csintalan. Közülük kiemelkedik a kőszegi összejövetel, ahol megvitatják a haza sorsát – tette hozzá. „Tavaly úgy gondoltam, hogy jó lenne ezt megnézni, és ugyanazok az élmények értek, mint amelyeket az olvasás közben szereztem: nagyon érdeklődő, közösségi életet élő 20-30 éves fiatalok rendezvénye a Tranzit. (...) Érdemi és tartalmi ügyek megbeszélésről szólt a fesztivál” – fejtette ki Csintalan.

A Lánchíd Rádió műsorvezetője arról is beszélt, hogy a fesztivál legfontosabb értéke, hogy viták, diskurzusok vannak. „Sok, igen értelmes kulturált-művelt, vitatkozni kész és képes fiatallal találkoztam. Ez volt a legkellemesebb élmény számomra az ott eltöltött idő során” – vélekedett Csintalan. Nagyon tanulságosnak nevezte Schiffer András és Gulyás Gergely vitáját, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megszólalását is, de mindezeken túl a vita és a beszélgetés volt a legfontosabb. „Nem a napjainkban oly elterjedt anyázás volt a jellemző, hanem a másik szempontjainak a megértése került a középpontba a közéleti diskurzusok során.”

Csintalan szerint boldogok lennének a pártok, ha ilyen fiatal közeg venné körül őket, mint amilyen a kőszegi fesztivált jellemzi – utalt azon felvetésünkre, hogy egyes ellenzéki vélemények szerint „Navracsics-huszárok” vesznek részt a Tranziton. Úgy látja, azzal önmagában véve semmi különös nincsen, ha egy párt körül kialakul egy szellemi-politikai holdudvar. „Ha valaki olyasmit szeretne olvasni, ami Magyarország jövőjével érdemeben összefügg, akkor hallgassa ezeket a gyereket.”

A műsorvezető szólt arról is, hogy önmagukban ők a jövő politikai megújulása. „Ha Magyarországon a konzervatív-kereszténydemokrata politika jövőjére tekintünk, akkor jó hírem van azoknak, akik ebben bíznak, mivel ezekben a körökben százával kerülnek elő alkalmas emberek.” Jó lenne, ha más ideológiai körökben is ennyi lenne a tehetséges ember – tette hozzá.

A rádiós műsorvezető az idei fesztiválról elmondta, hogy mindenképpen részt vesz azon, mindenre kíváncsi, de nagyon izgatja, hogy a „Mit tudunk tenni” mottó köré épülő fesztivál milyen válaszokat  ad a globális kihívásokra. Csintalan külön kiemelte a kőszegi fesztivál augusztus végi programjából a keleti nyitásról szóló vitát, az afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról tartandó beszélgetést, meg fogja hallgatni Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, valamint a Rogán Antal–Schiffer András és a Balog Zoltán–Hiller István vitát.

A fesztivál legfontosabb pillanatait az MNO, a Hír TV és a Lánchíd Rádió élőben közvetíti az olvasóknak, nézőknek és hallgatóknak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.