Nem voltak annyian a tüntetők, hogy körülállják az NGM-et

Tüntetők maroknyi csoportja jelent meg péntek délelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt, főként a devizahitelesek gondjainak az eddigieknél szélesebb körű orvoslása érdekében.

2013. 08. 16. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többek között „mindenkinek alanyi jogon járó fizetést” is követeltek civilek azon a tüntetésen, amelyet magánszemélyek tartanak – a tervek szerint este 6-ig – a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt. Az esemény kezdetén a csekély létszámú rendezvényt körülbelül azonos számú rendőr biztosította, ezt közölte a Hír TV helyszíni tudósítója.

A demonstráció résztvevőinek alapvetően 4 közös követelésük van, ezek közül az egyik, hogy semmiről ne lehessen dönteni a civilek megkérdezése nélkül, valamint hogy a kormány állítsa le a bedőlt devizahitelek károsultjaival szembeni végrehajtásokat és a kilakoltatásokat is. Követelik továbbá, hogy ne csak a lakáscélú devizahiteleseken segítsenek, hanem minden más egyéb devizaalapú hitel felvevőjén is, illetve vonják ki a piacról valamennyi külföldi fizetőeszköz alapján álló hitelt.

A résztvevők nem voltak annyian, hogy a terveknek megfelelő élőláncot az NGM köré vonják, de petíciójukat délután 2 óra körül át kívánják adni a tárca egyik alkalmazottjának.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.