Tiltakoztak a taxisok – fennakadások voltak a reptéri szolgáltatásban

Véget ért a reptéri taxisok tiltakozó akciója a Liszt Ferenc repülőtéren. A demonstrációt az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen szervezték.

TAN
2013. 08. 16. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Véget ért a reptéri taxisok tiltakozó akciója a Liszt Ferenc repülőtéren – tudatta Vízy András, a Főtaxi Zrt. szóvivője péntek délután az MTI-vel.

Korábban az Index.hu hírportál arról tudósított, hogy teljesen levonultak a Főtaxi autói a Liszt Ferenc-repülőtérről, a taxisok csütörtök este kezdtek forgalomlassításba. Mint írták, a Főtaxi szeptembertől meg akarja emelni a fuvarszervezési díjat, az úgynevezett leadót. A franchise-ban működő, saját autóikkal fuvarozó taxisoknak ezt az összeget kell leadni a társaságnak minden fuvar után.

Nem a Főtaxi döntése a díjemelés, ami ellen a reptéri taxisok tiltakoznak – közölte Vízy András, a Főtaxi Zrt. szóvivője pénteken. Mint írta, a fővárosi taxirendelet végrehajtásából automatikusan következik a Budapest Airport (BA) Zrt. és a Főtaxi érvényben lévő szerződésének módosítása, miután a rendelet tarifaemelést ír elő. A két cég közötti szerződésből következően a taxisok utasoktól elkérhető fuvardíja és a repülőtérnek fizetendő szolgáltatási díj között egyenes összefüggés van. A szolgáltatási díj emeléséről a BA Zrt. és a Főtaxi vezetése már megállapodott, jelenleg a szerződés véglegesítése van folyamatban, amely szeptember elsejével lép hatályba – közölte a szóvivő. Kiemelte, hogy a fővárosi rendelet következtében a taxisok bevétele is jelentősen nő.

A BA vezetése megütközéssel észlelte, hogy péntek reggeltől fennakadásokat lehet tapasztalni a taxis szolgáltatásban a 2-es terminálon, de a cég nem kívánt beavatkozni sem szerződött szolgáltatópartnere, sem más taxis társaságok belső ügyeibe. Leszögezték: nem változtattak egyéb módon a taxis szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződésen, mint ami a Főpolgármesteri Hivatal által hozott taxirendelet szeptember elseje utáni változásaiból következik. „A Budapest Airport ugyanakkor elvárja, hogy szerződött partnerei a megállapodásnak megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtsák az utasoknak\" – olvasható a közleményben.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. arról tájékoztatott, hogy szükség esetén sűríti a 200E autóbuszok járatait, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a reptér tömegközlekedési kapcsolatát biztosító autóbusz utasforgalmát.

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatóságának közlése szerint a Főtaxi és az alvállalkozói közötti gazdasági vitának az új taxirendelettel semmi kapcsolata nincsen. Hozzátették: a fix tarifát éppen a taxisok egyhangú és igen határozott kérésére építette a Fővárosi Közgyűlés az új rendeletébe. „A Főtaxi és alvállalkozói közti vitában a főváros nem illetékes állást foglalni” – írták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.