A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Ópusztaszeren mondott augusztus 20-ai ünnepi beszédében hangsúlyozta: a magyarok a történelem egy-egy ritka és rövid időszakát leszámítva soha nem a katonai erőnek köszönhették az államiság fennmaradását, a közép-európai, a regionális vezető szerepet. A magyar államiság bázisát a kultúra, a tudomány, a műveltség jelentette. A másik a saját magunkba vetett hit volt - tette hozzá. „Ma, amikor különböző statisztikai adatokkal próbálják akár sugallni is, hogy boldogtalan nemzet vagyunk, akkor érdemes ezeken a tanulságokon elgondolkodni” – mondta Navracsics Tibor. Nem lebecsülve a pénzügyi jólét fontosságát a nemzet boldogsága szempontjából, van egy ennél is fontosabb tényező, a hit saját magunkban, amely a több mint ezer éves államiság kötelezettsége – tette hozzá.
Újra hinnünk kell magunkban
Navracsics Tibor szerint a magyar nemzetnek ismét hinnie kell saját magában, hiszen a több mint ezer év sikere, a fennmaradás, az erő kötelezi arra, hogy a jövőben is sikeres legyen Európában.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!