Kevesen ismerik Pilinszky János írását arról, hogy kommunikáció a hallgatással kezdődik, valamint adás és kapás. Az emberek sokaságát az jellemzi, hogy a saját véleményüket akarják hallatni, és a másikéra nem kíváncsiak – vélekedett lapunknak Wacha Imre nyelvész annak kapcsán, hogy napjainkban a 20-as 30-as generációnál a munkavégzés során is jelentkeznek alapvető kommunikációs problémák.
Szépen írni és beszélni nem csak egy újságírónak, médiaszereplőnek kell, ez minden szakterületen alapelvárás. Mint arra Wacha Imre felhívta a figyelmet: korábban a médiában a műsorvezetőknek, riportereknek szigorú szabályokhoz kellett igazodniuk egy beszélgetés során, kezdve azzal, hogy hogyan szólíthatják meg a partnerüket Elképzelhetetlen volt a keresztnéven, pláne becenéven való megszólítás. A stílus azóta oldódott, de nem mindig szerencsésen: a tegezés ugyanis könnyebben ad lehetőséget a tiszteletlenségre és bizonyos esetekben a gorombaságra, máskor pongyolaságra is.
Megfigyelhető, hogy mindennapjainkban felgyorsult a beszédiram.. Ennek hátterében egyrészt az áll, hogy a fiataloknak „nincs elég idejük” – inkább türelmük – a nyugodt, megfontolt beszédre. Egy részük azt mondja, hogy az ő „eszük kereke” gyorsabban forog, és a lehető leggyorsabban közölni akarják a gondolataikat, mivel nincs idejük a szócséplésre. Az sms-ezésnél nagyon jól látható, hogy mennyire uralkodóvá vált a rövidítés. Az idősebb generáció tagjaira is elmondható, hogy félszavakból is értették egymást, de volt egy olyan közös műveltségi tudatuk is, amely összekötötte őket. Wacha Imre szerint a mai fiatal generáció nagy részéből hiányoznak a klasszikus műveltséghez tartozó ismeretek:, és nem ismerik azt az irodalmi, történelmi világot, amely annak idején a ma már idős korosztály számára megadta a megfelelő ismereti, tudati, identitási hátteret.
A nyelvész tanár beszédóráin gyakran szembesült azzal, hogy a mai 20–30 éves generációnak alapvető általános műveltségi hiányosságai vannak, ugyanakkor persze az is megfigyelhető, hogy bizonyos területekre nagyon nagy rálátásuk van. Van egy másfajta ismerettáruk: technikai, informatikai stb. Úgy látja, a specializálódás egyáltalán nem rossz, de az általános műveltségi háttérre szükség volna, mert csak ez képes összefogni egy közösséget. Egy érzelmi, esztétikai, értékrendbeli, etikai-erkölcsi háttér.Az ismeretanyag azonban egyre nagyobb, amit el kellene sajátítani. Így a mai fiataloknak már gyerekként válogatniuk kell , hogy mit tanulnak meg, és mi az, amit legfeljebb csak felszínesen ismernek és szükség esetén az internethez fordulnak.
Manapság az is nagy probléma, hogy az egyes generációk között nincsen kommunikációs kapcsolat, eltűntek az igazi beszédalkalmak. Sem odahaza, sem az iskolában nincs elég idő arra, hogy beszéltessük a gyerekeket. Az egyetemeken megfigyelhető, hogy a diákok nem is nagyon ismerik egymást, nincsenek olyan tanulócsoportok, melyek keretében a diákok huzamosabb ideig együtt lennének, így nem tudnak közösséget kialakítani. A középiskolára jellemző osztályközösség-jelleg eltűnik.
Természetesen vannak szűkebb közösségek, amelyekben a közösségen belül gördülékenyen működik a kommunikáció, de az már nagyon nehezen megy, hogy miként kell kapcsolatot teremteni egy másik emberrel. Hiányoznak azok a magatartáskultúrabeli apróságok, amelyeket otthonról kellene hozni. A családi nevelés egy csomó esetben elmarad ilyen téren, mert mindent át akarnak hárítani az iskolára – hívta fel a figyelmet Wacha Imre.
Mint kifejtette: azt, hogy miként kell helyesen használni az evőeszközt, vagy hogy hogyan illik öltözködni, azt otthon kellene megtanulni. A család feladata lenne, hogy a gyerek tudjon beszélgetni a nagyapjával, és az unokaöccsével is. Az ilyen kommunikációs illemtani viszonyokat nem az iskolának kellene megtanítania, legfeljebb ráerősíteni az otthonról hozott ismeretekre. Ma azonban a családban mindenki nagyon elfoglalt: fut a maga dolga után.
„A fiatalok egy része nagyon derék ember, okos, és művelt, de ott vannak a csápolók, akiket nagyon befolyásol a média.” Ők beveszik a reklámokban közvetített üzenetet: „Neked ez jár, ez Téged megillet.” Wacha Imre felidézte: annak idején diákként arra tanították elsőként, hogy mik a kötelességei. „A média beszél-e eleget a kötelességekről?” – teszi fel a kérdést.
50 évvel ezelőtt tánciskolába járatták a diákokat, ma azonban diszkókban összezsúfolódva buliznak. Egy diszkótulajdonos egyszer azt mondta: addig nem sikeres a szórakozóhely, amíg nem lépik túl a megengedett létszámot, amíg az emberek nem jutnak el addig a tömegig, aminél a patkányok egymást kezdik marni. Tehát össze kell tömöríteni a tömeget, hogy egymást hergeljék, és akkor lesz jó a buli – fejtette ki a nyelvész számára a diszko vezetője.
Wacha Imre szerint ahhoz, hogy ezen a területen változás következzen be, többszintű változtatásra van szükség. Ennek egyik gazdasági vetülete, is, hogy vissza kellene szorítani a létbizonytalanságot. Meg kell birkózni azokkal a tapasztalatokkal, hogy nem mindig az kap meg egy állást, akit a képességei szerint legjobban megilletne. Emellett fel kellene erősíteni a családot, hogy legyen idő beszélgetésre, és lehetővé kellene tenni azt, hogy az emberek minél többet tudjanak beszélgetni. Terelni is kellene a fiatalok érdeklődését a kultúra felé, de mélykultúra nem eléggé kifizetődő, az üzleti érdekek erősebbek: nehéz hatékony lépéseket tenni a bulvármédia ellen. Mindenesetre pillanatnyi „tűzoltáshoz”szükség lenne egy „Tudni illik, hogy mi illik” jellegű modernebb iránymutatásra – összegzett lapunknak a nyelvész professzor.
