Bajnaiék munkahelyek tízezreit veszélyeztetik

Munkahelyek tízezreinek a megszűnését, gazdasági visszaesést, gyorsuló inflációt és teljes politikai instabilitást hozhat Bajnaiék azon terve, hogy ha nem szereznek kétharmadot 2014-ben, akkor rögtön előre hozott választást fognak kiírni.

Kovács András
2013. 09. 20. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha nem lesz kétharmad, akkor ( ) olyan ajánlatot fogunk tenni a friss ellenzéknek, amit az nem tud visszautasítani” – mondta még szeptember 12-én Bajnai Gordon, az Együtt–PM vezére, majd társelnöke, Szigetvári Viktor szeptember 16-án az ATV stúdiójában fejtette ki, hogy „ha ezt a visszautasíthatatlan ajánlatot nem fogadják el a jelenlegi kormánypártok, akkor egy előre hozott választáson próbálnak alkotmányozó többséget szerezni”. Többet egyelőre nem lehet tudni a magukat korszakváltóknak nevezők terveiről, de érdemes mérlegre tenni, milyen veszélyeket rejt magában ez az elképzelés.

A 2007-ben kezdődő gazdasági világválságban az egyik legfontosabb tényező, hogy a pénzügyi viharok közepette egy adott ország rendelkezik-e stabil kormánytöbbséggel, vagy sem. Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és többek között Lengyelország is stabil kormány regnálása alatt nézett szembe a krízissel, míg Spanyolország, Olaszország, Portugália és Görögország kisebbségi, vagy éppen belső harcoktól zilált kabinetek uralma idején szembesült a viharral. Az eredményeket látjuk mindkét esetben, ráadásul a dél-európai országok egy részében pont olyan előre hozott választásokra került sor, amit Bajnaiék most vizionáltak.

Önmagában is elképesztően hangzik, hogy egy választást megnyert politikai erő pár hónapon belül újból a választók felhatalmazását kérje, de ez egyben Magyarország számára is óriási veszélyeket rejt magában. Hazánk többek között annak köszönheti, hogy nem került Görögország sorsára 2010-ben, hogy a Fidesz–KDNP kétharmados, és így roppant stabil felhatalmazást kapott az irányításra a legutóbbi parlamenti választáson. A kormányválságok elmaradása lehetővé tette, hogy határozott lépésekkel elkerüljük a gazdasági csődöt, és mostanra a túlzottdeficit-eljárásból való kikerüléssel egyre nagyobb lesz a jobbközép kormány mozgástere.

Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc egykori kampányfőnökének és miniszterének ötlete 2014 nyarán gyakorlatilag káoszba taszítaná Magyarországot. A folyamatos politikai instabilitás minden bizonnyal először a forint árfolyamát döntené be, majd az állampapír-piaci hozamok emelkedésével növekednének a költségvetés terhei. Az előre hozott választások emlegetése a külföldi befektetők körében sem váltana ki osztatlan örömet, ami munkahelyek megszüntetését és a foglalkoztatottság csökkenését hozná. Ráadásul az előre hozott választások gyakorisága meghonosítaná az olasz politikai szisztémát Magyarországon. Mint ismert, a dél-európai államnak 1945 óta 62 kormánya volt.

A hazai baloldalnak egyébként már van tapasztalata arról, hogy mit jelent egy átmeneti, kormányzásképtelen helyzet. Mint ismert, az MSZP–SZDSZ-koalíció 2008-as felbomlása, majd Gyurcsány kisebbségi vergődése hozzájárult ahhoz, hogy a gazdasági világválság kihívásaira semmilyen választ nem tudtak adni, és csak az IMF segítsége mentette meg az összeomlástól Magyarországot. Érdekes, hogy akkor a baloldal kézzel-lábbal tiltakozott az előre hozott voksolás ellen, amikor pedig háttérországuk prominens szereplői is ezt szorgalmazták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.