Egy éve késik az iratok átadása

Augusztus 31-én meg kellett volna kezdenie a Politikatörténeti Intézetnek az ott őrzött dokumentumok átadását a Magyar Nemzeti Levéltár részére.

Magyar Nemzet
2013. 09. 13. 3:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly június 1-jén lépett hatályba a levéltári törvény, amely alapján augusztus 31-én meg kellett volna kezdenie a Politikatörténeti Intézetnek (PTI) az ott őrzött dokumentumok átadását a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) részére. A PTI azonban azóta sem adta át az intézet levéltári iratanyagát az MNL-nek. Habár a törvény hatálybalépése idején arról szóltak a hírek, hogy várhatóan békés úton adja majd át a Politikatörténeti Intézet a levéltári iratokat, nem így történt. A PTI több eljárást is kezdeményezett a levéltári törvény alkotmányossági vizsgálatával, valamint az iratok tulajdonjogának megváltozásából fakadóan az intézetet érő kár megtérítésével kapcsolatban.

Gyimesi Endre miniszteri biztos az átadás-átvételről úgy nyilatkozott a lapnak: megmerevedtek az álláspontok. Mint mondta, noha törvény írja elő, hogy a levéltári dokumentumok a Magyar Nemzeti Levéltárhoz kerülnek, a PTI nem kívánja betartani azt. Pedig nem két fél vitájáról van szó, hanem egy hatályos törvényről – mutatott rá a miniszteri biztos. Kiemelte, tárgyalásokat folytatnak, hogy vagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), vagy pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nyújtson be javaslatot a helyzet rendezésére.

További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

(Horváth Csaba László)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.