Erdő Péter: Így válik a hit intézményesítő erővé

Jogról és kereszténységről tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását Erdő Péter bíboros.

KG
2013. 09. 24. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az egyházi jog vizsgálata társadalmaink mai helyzetében is fontos hozzájárulást jelenthet a joggal kapcsolatos alapvető problémák megoldásához” – hívta fel a figyelmet az egyházjog szerepére előadása elején Erdő Péter, akit májusban választott rendes tagjává az MTA közgyűlése.

Mint elmondta, a keresztény hagyomány, római előzmények alapján a jogot összekötötte az igazságosság követelményével. Emlékeztetett Szent Ágoston megállapítására, miszerint „ahol nincs igazságosság, ott jog sincs”.

Előadásában a bíboros részletesen beszélt arról, hogy a történelem folyamán hogyan tekintettek az egyházjog vagy kánonjog teológiai megalapozottságának szükségességére és teológiai alapjaira. Végül szólt arról, hogy az egyházjognak mi az üzenete a mai jogi kultúra környezetében. Hangsúlyozta, hogy „a civil társadalmak tekintetében manapság felmerül a jog és erkölcs nélküli, de valamiképpen mégis szabályozott működés gondolata vagy illúziója”.

Ezt az elképzelést bátoríthatják olyan jelenségek, mint a tömegtájékoztatás „rendkívüli hatékonysága és viselkedést alakító ereje vagy a pénzügyi, biológiai és egyéb hatások útján történő vezérlés tapasztalatai” – mondta, hozzátéve, hogy „ha azonban csupán ilyen módszerekkel kíséreljük meg szabályozni egy társadalom működését, az emberi személy szabadsága számára vajmi kevés lehetőség marad. Ezzel szemben a kánonjogban a vallási meggyőződés segítségével a hit intézményesítő erővé válik.”

Ennek kapcsán előadásában felhívta a figyelmet arra, az állami jogrendek kapcsán is felmerül a kérdés, hogy „amennyiben nem kívánunk a szabad emberi döntésekről lemondani a társadalmi viselkedés szabályozásában, akkor nincs-e szükség mégis valamilyen közös világnézeti bázisra, ha tetszik, etikai minimumra, amely az önkéntes jogkövetést megalapozza”.

Erdő Péter eddig mintegy 250 tanulmányt és 25 kötetet publikált a kánonjog és a középkori egyházi jog témájában. Nyilvános akadémiai székfoglaló előadását meghallgatta Sólyom László volt köztársasági elnök és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.