„Ismét a rossz bankárokat és a mohó multikat segítenék”

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem jelent semmi jót a magyar embereknek az MSZP és az Együtt–PM Szövetség választási megállapodása.

2013. 09. 14. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kocsis Máté szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a megállapodás a rezsicsökkentés szűkítésével, eltörlésével járhat együtt, továbbá adóemelést hozna, és biztosan szűkülne a családi adókedvezmény is. Látszik, hogy az MSZP és az Együtt–PM megállapodása „ismét a rossz bankárokat és a mohó multikat segítené a magyar emberek helyett” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hozzátette: teljesen mindegy, hogy milyen hatalmi és személyi kérdésekről alkudoznak a bukott baloldalon, mert ugyanazt a politikát képviselik mindannyian, „pont ugyanazok az emberek, akik egyszer már együtt tönkretették az országot”.

A kormánypárti politikus reagált Mesterházy Attila pénteki miskolci beszédére is. Az MSZP elnöke a városi sportcsarnokban tartott nagygyűlésen egyebek mellett arról beszélt, hogy a gyermekek, a fiatalok és a nők, valamint a kis- és középvállalkozások, a munkavállalók és a nyugdíjasok egyaránt jobban járnak majd 2014-től, amennyiben a szocialista párt kerül kormányra.

Kocsis Máté azt mondta: jól látszik, hogy a bukott baloldalon nagy a baj, semmit sem tanultak a múlt hibáiból, Gyurcsány Ferenc egykori beosztottja, Bajnai Gordon mai szövetségese, Mesterházy Attila pedig számtalanszor hazudott, és betarthatatlan ígéretekkel kábította közönségét. „A bukott baloldalon nemcsak a szereplők, hanem a hazugságok is még mindig ugyanazok” – fogalmazott.

Szavai szerint a szocialista pártelnök pénteken „azt hazudta, hogy mindenkinek jobb lesz, majd hosszasan sorolta, hogy mit tennének: szűkítenék a rezsicsökkentésben részt vevők körét, széles körben emelnék az adókat, visszatérnének a 2010 előtti gazdaságpolitikára, amely (...) az összeomlás szélére sodorta Magyarországot”.

Mesterházy Attilának „volt képe azt mondani” – folytatta Kocsis Máté –, hogy a Fidesz a gazdagokat segíti, vagyis a szocialisták szerint a nyugdíjasok, a gyermeket nevelők, a munkavállalók mind gazdagok, ami arról tesz tanúbizonyságot, hogy az MSZP nem ismeri a magyar valóságot.

A választók 2010-ben úgy döntöttek, megbukott az a gazdaságpolitika, amely hagyta, hogy „a rossz bankárok és a mohó multik” megszedjék magukat, és hagyta, hogy a bankok rátegyék a kezüket a családok otthonaira – zárta szavait a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.