Nem lesz változás az agglomerációs járatok rendjében

Eredményesen zárultak az NFM és a fővárosi önkormányzat közötti egyeztetések a Budapest határán túl közlekedő, agglomerációs buszok jövőjéről.

MD
2013. 09. 05. 21:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NFM és a Főpolgármesteri Hivatal közös közleménye szerint a Budapest buszhálózatába szervesen illeszkedő járatok működtetését közlekedésszervezőjén keresztül a továbbiakban is – a fejlesztési tárcával és a Volánbusszal együttműködésben – a Fővárosi Önkormányzat rendeli meg.

A járatok a továbbiakban is a budapesti tarifarendszernek és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetrendi rendszerének integráns részét képezik, így azokon elérhetők lesznek a Futár – a valós idejű utastájékoztató rendszer – és az új elektronikus jegyrendszer szolgáltatásai. Ezenfelül az agglomerációs vonalakon a jövő év első felében új autóbuszok is közlekednek majd.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Tarlós István főpolgármester januári megállapodásának megfelelően „a megújuló járműpark és a növekvő szolgáltatási színvonal mellett az utazóközönség továbbra is a megszokott, változatlan feltételekkel veheti igénybe a járatokat” – hangsúlyozták. Az együttműködés a közösségi közlekedés versenyképességének jelentős javulását hozza magával, nemcsak a budapestiek, hanem Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Remeteszőlős, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint lakói számára is – olvasható az NFM és a főváros közleményében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.