Kövér László emlékeztetett arra, hogy Bethlen személyes sorsa „jelképesen hasonló” az ország sorsához, mert őt is üldözték a nácik és a kommunisták egyaránt, börtönbe vetették, és el is pusztították.
Az egész napos rendezvény Magyarország elmúlt száz éve egyik legtehetségesebb államférfijának életét és munkásságát kívánja bemutatni hazánk neves történészeinek előadásai és szakmai viták segítségével.
Romsics Ignác akadémikus rámutatott: Bethlen István fél évszázados politikai pályájára mindvégig a liberális konzervativizmus volt jellemző, melynek során szembeszállt a politikai jogok radikális kiterjesztésével, de azokkal a törekvésekkel is, amelyek a megszüntetésüket akarták.
A történész elmondta, Bethlen István tízéves miniszterelnökségének első szakaszát 1921–23 között a belpolitikai stabilitás megteremtése jellemezte, létrehozta az egységes kormányzópártot, illetve korlátozta az addig viszonylag demokratikus választójogot. 1923–25 között gazdasági szanálást hajtott végre, ami az életkörülmények javulását hozta magával, és a politikai életet kiegyensúlyozottá tette. Kormányfősége idején számos előrelépés történt a lakás- és közegészségügyben, az orvosok száma csaknem megkétszereződött, és a csecsemőhalandóság is csökkent. A népiskolai hálózatnak köszönhetően tíz százalék alá csökkent az analfabetizmus.
Romsics közölte: Bethlen István kormányzása 1925–29 közötti időszakának leginkább a külpolitikai elszigeteltség felszámolása volt az eredménye. Hangsúlyozta, politikai felfogásával az antiszemitizmus mindvégig ellentétes volt, a miniszterelnöksége után megszavazott zsidótörvényeket elfogadhatatlannak tartotta. Az 1929-ben bekövetkezett gazdasági világválság miatt 1931-ben lemondott, a megszorító politikai intézkedéseket átengedte utódjának.
A konferencia délelőtti levezető elnöke Fodor Pál, az Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója volt. Előadást tartott Gyurgyák János történész, az Osiris Kiadó főszerkesztője, Zeidler Miklós, az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének adjunktusa, Püski Levente, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének docense, és felszólalt Bethlen István, a néhai miniszterelnök leszármazottja. Az eseményen jelen volt a Bethlen család több más tagja is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!