80 ezerért válaszol a bajai videógyáros

A DK korábbi tagja három kérdésre – akciósan – 200 ezer forintért felelne.

Ruzsbaczky Zoltán
2013. 11. 05. 4:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lapnak igazságügyi források megerősítették, hogy valóban megtörténtek a poligráfos hazugságvizsgálatok az ügyben. Ugyanakkor a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Mihályné Bornemiszsza Eleonóra jelezte: továbbra sem kívánnak sajtóhíreket kommentálni.

Vasárnap a Nol.hu számolt be arról, hogy poligráfos hazugságvizsgálatnak vetették alá a napokban a videóügy több szereplőjét, köztük Király Györgyöt, az MSZP sporttagozatának alelnökét és Kőrös Gusztávot. Király a lapnak elismerte, hogy átesett ilyen vizsgálaton, annak eredményéről azonban nem beszélt. A Népszabadság úgy tudja, hogy a hazugságvizsgálat a szocialista politikus állításait erősítette, és az annak ellentmondó Kőrös-vallomás megalapozottságát gyengítette.

Ismeretes, Kőrös tanúvallomásában és több tévényilatkozatában is azt állította, hogy az MSZP nevében Király György rendelte meg tőle a szavazatvásárlást bemutató videót úgymond „oktatófilmnek”.

Molnár Csaba, a DK alelnöke tegnap azt közölte: nem a korábbi párttagjuknak, Kőrös Gusztávnak, hanem az MSZP-nek és Mesterházy Attilának hisznek. Szerinte ebből következik, hogy ha az MSZP álláspontját támasztják alá a vizsgálatok, akkor azok egyúttal a DK-ét is alátámasztják. Tagadta azt a szocialista képviselőktől érkező vádat, hogy a DK szervezetten támadná az MSZP-t. Molnár azt állította, pártjának nem érdeke sem a szocialisták, sem a Bajnai-féle Együtt–PM gyengülése.

Bárándy Gergely MSZP-s képviselő nem volt hajlandó nyilatkozni tegnap a videóügyről. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen a hangulat a párton belül, azt felelte: „a hangulatjelentések ideje lejárt”. Bárándy párttársa, Lendvai Ildikó vasárnap este az ATV-ben kijelentette: pártja ebben a történetben „balek volt, becsapott, óvatlan hülye, minden csúnya szót lehet erre mondani, de nem csaló”. Lendvai bocsánatot kért hibájukért a szavazóktól és a felvételt nyilvánosságra hozó Hvg.hu-tól is.

Ugyanakkor Török Zsolt MSZP-szóvivő napok óta kerüli a sajtót, miután kiderült: valótlanul állította, hogy nem a szocialisták adták át a megrendezett felvételt tartalmazó CD-t a Hvg.hu-nak. Török azután lepleződött le, hogy a portál elárulta: Déri Balázstól, a párt kommunikációs igazgatójától kapták a felvételt. Ezt utóbb Déri is megerősítette, aki ezután lemondott tisztségéről. Korábban a HVG.hu főszerkesztője, Gavra Gábor is belebukott az álvideó közlésébe.

(Pilhál–Ruzsbaczky)

További részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.