Kocsis Máté hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy tavaly MSZP-s képviselők egy olyan módosító indítványt nyújtottak be, amelyben egyebek mellett azt kezdeményezték: országgyűlési vizsgálóbizottság ne vizsgálhasson olyan ügyet, amely folyamatban lévő büntetőeljárás tárgya.
Ezt a javaslatukat a Ház akkor megszavazta, a NAV-ügyben most parlamenti vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazó LMP frakcióvezetője, Schiffer András is támogatta – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója. „Ezt vagy mind tudják, és akkor álságos és hamis az ellenzék követelése és felháborodása, vagy nem tudják és elfelejtették, az pedig csak egyszerűen szomorú” – fogalmazott Kocsis Máté .
A volt adóhatósági munkatárs állításairól az LMP hétfőn a parlamentben Orbán Viktort is megkérdezte. A miniszterelnök válaszában kijelentette: aki adót csal, annak börtönben a helye. Az országgyűlési vizsgálóbizottságról a kormányfő azt mondta, hogy a politikai felelősség megállapítása akkor következhet, ha a hatóságok megállapítottak jogi felelősséget, ez a helyes sorrend.
Horváth András kijelentései miatt a NAV hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja, valamint rágalmazás miatt is feljelentést tett.
Ismert, hogy a hatóság volt alkalmazottja, akiről kiderült, hogy egyébként sosem volt adóellenőr, november elején állt ki a nyilvánosság elé azzal az állításával, hogy a nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forintnyi adót csalnak el, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. Ezzel szemben a gazdasági tárca vizsgálata megállapította, az adóhatóság a jogszabályoknak megfelelően, részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül járt el az adózók ellenőrzésénél. Egy neves adószakértő is azt állítja: kizárt az áfacsalás az adóhivatal közreműködésével.