Annak okát firtató kérdésünkre, hogy mi okozta azt, hogy a megyék közötti 1990-es 23 százalékpontos részvételi különbség 9 százalékpontra csökkent 2010-re, Kadlót úgy válaszolt, a lehetséges okok között felmerülhet a pártok szervezeti kiépítettségének különbözősége, a kommunikációs eszközök változása (elektronikus média, kereskedelmi televíziók, internet), illetve használata, amennyiben a nyugati megyékben élőknek ebből a szempontból meglévő kezdeti előnye fokozatosan csökkent a keleti megyékkel szemben, így a keleti régió megyéi fokozatosan felzárkózhattak – illetve közeledtek – az országos részvételi arányhoz.
A Policy Solutions elemzője szerint nagyjából kétmilliós az a tábor, amely nemcsak egy-egy választáson nem vesz részt, hanem rendszeresen távol marad a voksolástól, vagyis politikailag teljesen passzív. Ezen tömegek megszólítására rövid távon nem mutatkozik reális esély, 2014-ben leginkább a lakosság további 5-20 százalékát kitevő szituatív nem szavazó aktivizálása lehet elérhető célkitűzés – vélekedett Kadlót.
„Mindez nem jelenti azt, hogy a politikusoknak ne kellene törekedniük a 25 százaléknyi stabilan nem szavazó állampolgár megszólítására, ez ugyanis a társadalom és politika hosszú távú közös érdeke.” Ennek a társadalmi csoportnak a bevonása ugyanis nemcsak a demokrácia stabilizálásához járulna hozzá, hanem a pártok mozgásterét is növelné a pártverseny során potenciálisan új, megszólítható választók formájában – tette hozzá.
Ehhez azonban az eddig – részben éppen a csoport választói passzivitása miatt – a politika által elhanyagolt társadalmi csoportok problémáira fókuszáló politizálásra lenne szükség, ami például a fiatalok esetében a Jobbik és az Együtt–PM politikájában valamelyest meg is jelent az utóbbi időszakban, hogy mennyire hatékonyan, azt most még korai lenne megítélni – zárta szavait Kadlót.
