Nagy Bandó András LMP-s képviselőjelölt lesz

Nagy Bandó András az LMP egyéni képviselőjelöltje lesz a 2014-es választáson.

2014. 01. 17. 19:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az LMP portálján közzétett írásában Nagy Bandó András úgy fogalmaz: a kétoldali támadások kereszttüzébe került, az ellenfelek által esélytelennek ítélt, újra kicsivé lett párt mellett áll ki, hogy fölhívja a választók figyelmét arra, amiben ő is évtizedek óta hisz, és ami a párt nevében is ott van: lehet más a politika. Hangsúlyozza, humoristaként, íróként, publicistaként és magyar polgárként is a kisembereknek nevezett, nagy gondokkal megküzdő, kis keresetből élő, hajnaltól napestig dolgozó emberekért szólt és állt ki. „Most egy kis költségvetésből gazdálkodó, nagy, országos gondok miatt szót emelő, a parlamenti küszöb eléréséért küzdő párt mellé álltam, és álltam ki mellette” – teszi hozzá.

Az önmagát szabadelvű keresztényként, szociálisan érzékeny konzervatívként, bátor demokrataként, szenvedélyes zöldként és szívből jövő nemzeti érzéssel megáldott magyarként jellemző Nagy Bandó András kiemeli: ilyen marad akkor is, ha megnyeri választási körzetét. Leszögezi: képviselőként nem válik „szavazógéppé”, nem voksol mindenáron a kormányzó koalíció ellen, és minden esetben mérlegelni fog. Hangsúlyozza, hogy párton kívüli jelöltként vállalja a megméretést, és arra biztat „más hiteles személyiségeket is”, hogy mutassák meg magukat, és segítsék a „kevés eséllyel is elveihez ragaszkodó pártot”. Hozzáteszi: a 2014-es választási kampányban nem az LMP támogatásával indul, „ellenkezőleg: a párt élvezheti a támogatásomat”. Kijelenti azt is, nem csak a sikeres kormányváltás győzelem, mert az optimizmus és a tisztesség hosszú távon kamatozik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.