Nem találták meg Ürömön a Lehel utcai robbantót

Befejeződött a rendőrségi akció a településen. Nincs meg a gyanúsított.

GB
2014. 01. 19. 18:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Viktória elmondta, hogy továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A Pest megyei településen jelentős létszámmal zajlott a tanúkutatás és az adatgyűjtés.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton a honlapján azt közölte: több településen keresik a Lehel utcai robbantó nyomait a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozócsoportjának irányításával.

Az ORFK korábbi közlése szerint hétfőn 4 óra 18 perc körül egy 13. kerületi, Lehel utcai pénzintézetnél robbantással elkövetett bűncselekmény történt. Az épületben jelentős anyagi kár keletkezett, a detonáció során egyebek között két atm súlyosan megrongálódott. A bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult, a robbantásban nem sérült meg senki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.