Devizaguru lesz Bajnai pénzügyi jobbkeze

A lakossági devizahitelezésben jelentősen érintett közgazdász előkelő listás helyet is kapott Bajnaiék pártjában.

2014. 02. 07. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pápa Levente fellelhető életrajza alapján 2010-ben igazolt az OTP-hez, 2008 előtt az Argenta Zrt.-nél a devizahitelek kihelyezéséért volt felelős. Mint ismert, ez volt az az időszak, amikor a Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt csúcsra járatták a devizahitelezést, amely azóta is családok százezreinek okoz súlyos anyagi gondokat.

Ebben az időszakban Bajnai új embere a már említett Argenta Zrt.-nél a devizaágazat portfólióvezetője volt.

A céget a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2009-ben az addigi hitelezési gyakorlatára irányuló vizsgálat után – több más pénzügyi vállalkozással együtt – feljelentette. A felügyelet elnöke elmondta: a feljelentett cégek többsége „durva szabálytalanságokat követett el, súlyosan megsértettek fogyasztói érdekeket”, „több esetben a jogszabályok megsértésével, más esetekben – még ha a jog betűjét szó szerint értelmezve be is tartották – egyéb, az ügyfél érdekével ellentétes eljárásaival”.

Emellett rendkívül kockázatosan működtek, mert „olyan (pénzügyi) partnerekkel működtek együtt, amelyekkel szemben a felügyelet följelentést tett és eltiltotta őket az engedély nélküli pénzkölcsön-nyújtástól. E pénzügyi vállalkozások ugyanis magánkölcsönökkel terhelt ingatlanok kiváltásához is nyújtottak hitelt”.

Az Argenta Zrt.-t a Budaörsi Járásbíróság is elmarasztalta, amikor a cég olyan ügyfeleit akarta kilakoltatni, akik az Argenta által közvetített devizahitelt vettek fel 2007-ben. Az adósok nem tudták fizetni a nem ellenőrzött körülmények között kiszámolt svájci frank árfolyam, és a hasraütés-szerűen kiszámolt kamatok miatt megugrott törlesztőrészleteket. A bíróság a kilakoltatás megszüntetését és a perköltség megfizetését rendelte el a társasággal szemben.

Feltételezhetően más devizahitelesek is panaszkodhattak a cég hitelkezelési gyakorlatára, mert az Argenta Zrt. felkerült a devizaadósokat is védő VÉSZ Egyesület feketelistájára, ahova a szervezet azokat a bankokat és hitelvállalkozásokat írta fel, akik álláspontjuk szerint megkárosították az ügyfeleiket, és méltatlanul bántak velük.

A PSZÁF 2012 végén azért is megrótta az Argenta Credit Zrt.-t, mert az úgy szövegezte meg az ügyfelei számára a végtörlesztésről tájékoztató dokumentumát, hogy azzal gyakorlatilag elriaszthatta őket a végtörlesztéstől. Igaz, a Bajnai-lista jelenlegi hatodik jelöltje, Pápa Levente ekkor már nem az Argentánál tevékenykedett, hanem – 2010 óta – az OTP devizaosztályánál hozott stratégiai döntéseket; annál az OTP-nél, amelyik később messze a legmagasabb, csaknem 4 milliárd forintos bírságot kapta a Gazdasági- és Versenyhivataltól azért, mert Pápa ottani tevékenykedése idején több nagy bankkal karöltve elgáncsolta a végtörlesztést. Ismert, a bankok 2010 után kartellben megemelték a forinthitelek kamatait, ezzel elriasztva a bajba jutott adósokat attól, hogy devizahiteleiket forint alapúra váltsák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.