Népi konzultációra indul a CÖF

Az emberek véleményét és elvárásait gyűjtik a kormányzással kapcsolatban, hogy az alapján egyfajta társadalmi szerződést készíthessenek.

VZ
2014. 02. 12. 22:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csizmadia László úgy fogalmazott: az emberektől, a civilektől szeretnék összegyűjteni azokat a gondolatokat, javaslatokat, problémákat, amelyeket a nemzeti, társadalmi szerződésben megjeleníthetnek. Kezdeményezésüknek már hagyománya van, hiszen 2010-ben már elkészítettek egy társadalmi szerződést, „amelyet átadtak a pártoknak”, és ennek a szerződésnek nagy része teljesült – mondta.

Hozzátette: mostani kezdeményezésüket is „népi konzultációnak” tartják, negyven-ötven ismert személyiség, művészek, sportolók, orvosok, ügyvédek, írók, politológusok, főleg persze civilek segítik a munkájukat.

A határon túl már a miskolci rendezvény előtt megkezdődött a CÖF kampánya – tette hozzá, megjegyezve: akciójuk során össze szeretnék gyűjteni az emberek véleményét a kormányzásról, és az elvárásaikat is meg kívánják hallgatni. Azt mondta: „nem rejtjük véka alá”, hogy a CÖF a jelenlegi kormányzás folytatását tartja kívánatosnak, de majd a választók döntenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.